Cherry Blossom 25.

- Ideje haza menni – szólt June némi idő elteltével.

- Tudtál Saenáról, igaz? – kérdeztem, és a hangom, a bennem dúló érzésekkel szemben sokkal ridegebb volt.

June elengedett, és tett egy kis lépést hátra, de én továbbra is háttal álltam neki, és a távolban álló fát néztem, ami a szél mozgatásra lágyan ringatózott.

- Miért nem mondtad? – kérdeztem erőt véve magamon, hogy felé forduljak.

- Sajnálom – felelte, de nem tudtam eldönteni, hogy tényleg sajnálja-e, vagy csak mondja. – Attól féltem, hogy ha megtudod, akkor az mindent megváltoztat.

- Mégis mit változtatna meg? – csattantam fel. Nagyon csalódottnak éreztem magam, mert June-tól nem számítottam volna ilyesmire, és gyűlöltem, hogy pont ő tette ezt. Mégis, ahogy a szemébe néztem, félelmet láttam tükröződni benne, emiatt pedig nem tudtam annyira haragudni rá, mint szerettem volna. Mennyivel egyszerűbb lett volna rajta levezetni azokat a mérgező érzéseket, amiket voltaképp magam iránt éreztem! – Megmondtam, hogy semmit sem érzek iránta – folytattam egy fokkal lágyabb hangon.

- Mégis hagytad, hogy megcsókoljon – felelte halkan.

Meglepettségemben felszaladt az egyik szemöldököm. Most előzör láttam June-t féltékenynek lenni.

- Hogy lehet, hogy Saenara vagy féltékeny, miközben páholyból nézed végig azt, ami Taemin és köztem történik? – kérdeztem összevonva a szemöldököm. – Nem értelek. Az első találkozásunk óta mindent tudsz rólam és Taeminről. Még olyasmit is elmondtam neked, amit másnak nem.

- Taemin más – sóhajtott.

Meghökkentem. Igen, tudom, hogy Taemin nekem más, de neki miért?

- Miben más? – kérdeztem végül.

- Ha végül Taeminnel együtt lesztek, azt nem bánom – vonta meg az egyik vállát lazának tűnve, miközben tudtam, hogy mennyire feszült. Fürkészve figyeltem az arca minden rezdülését, de ő kerülte a pillantásom. Még soha életemben nem láttam őt ennyire esetlennek, és ez még inkább összezavarta az amúgy is zavarodott érzéseimet. Mi történt, talán a világ a feje tetejére állt? – De azt nem akarom, hogy mással legyél – végre a szemembe nézett, de az, amit benne láttam, túl sok volt.

- Ennek semmi értelme – ráztam meg a fejem.

- Én sem értem – ismerte be. – Ha Taeminről van szó, úgy érzem, hogy csak mellékszereplő vagyok. Elfogadom, hogy az életed része vagyok addig, amíg rá nem jön, hogy téged akar. De azt nem engedhetem, hogy mással legyél. Taemin miatt félre tudok állni, de másért nem. Sem Saena kedvéért, sem valaki másért.

June szavai nyersen őszinték voltak, teljes határozottság hallatszott ki belőlük, egy cseppnyi fájdalommal fűszerezve. Fogalmam sem volt, hogy így gondolkozik, hogy ilyen teljes elképzelése van az egészről. És miért pont Taemin? Ha érte meg tudná tenni, másért miért nem?

Feltehettem volna neki a kérdést, de nem álltam készen a válaszra. Így inkább másra tereltem a szót.

- Tényleg nálam van a kulcsod, vagy csak hazudtál?

- Nálad van – biccentett, ettől pedig megkönnyebbültem, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kezdek demenssé válni. Korai volt az öröm. – De szándékosan tettem bele, hogy legyen okom visszajönni – vallotta be. Mélyet sóhajtottam, és a szememet forgattam. Tényleg olyan egyszerűen el tudják érni, hogy magamat nézzem hülyének, ő és Taemin is.

- De honnan tudtad, hogy Saena visszajött? Vagy, hogy meg fog keresni?

- Kitett egy posztot arról, hogy itthon van.

- Ezt láttad a telefonodon, amikor találkoztunk? – June bólintott. – És ezért kérdezősködtél róla később – ismét bólintott, bennem pedig újra feléledt a harag, amiért nem szólt róla.

- Nem voltam benne biztos, hogy meg fog-e keresni téged, vagy ha igen, akkor hogy és mikor.

- Akkor miért volt nálam a kulcsod?

- Mert amikor hazakísértelek, láttam, hogy itt van. Nem gondoltam volna, hogy szinte azonnal eljön hozzád…

- Ezért akartál sétálni – mondtam, de egyáltalán nem kérdésnek szántam.

- Miután másodjára is visszaértünk, már nem láttam itt, de volt egy rossz érzésem, úgyhogy beletettem a kulcsomat a táskádba – megvonta a vállát, mintha nem lenne nagy szám. – Sajnálom, nem akartalak becsapni – tette hozzá, amikor látta, hogy mennyire nem tetszik, amit mond.

- Sajnálhatod is – feleltem.

- Ne már, mit kellett volna csinálnom? – túrt kétségbeesetten a hajába.

- Mondjuk, elmondhattad volna őszintén, hogy mi van! – förmedtem rá. - Vagy mit gondoltál, hogy ha tudom, akkor magamtól rohanok majd Saena karjaiba? Tényleg sokkal jobb volt így, hogy felkészületlenül ért!

- Hagytad, hogy…

- Hogy megcsókoljon? – szóltam közbe. – Igen, ezt már mondtad – bólintottam, és végre visszatért az összes dühöm. Annyira, de annyira bosszantott! – És igazad van, hagytam. Tudod, miért? – kérdeztem közelebb lépve. June várakozón nézett rám, és hagyta, hogy csupán centiméterekre legyen tőle az arcom. – Mert váratlanul ért. Mert fogalmam sem volt, hogyan reagáljak. Képzeld, nem úgy keltem ki ma reggel az ágyból, hogy ma este újra látom őt. Az egész testem megbénult, amikor hozzám hajolt, úgyhogy hagytam. De tudod mit nem tettem? – June nem felelt, csak pislogva nézett rám, én pedig még egy kicsit közelebb hajoltam. – Nem csókoltam vissza – suttogtam. Annyira közel voltam hozzá, hogy a szám szinte súrolta az övét, de June továbbra is csak némán nézett, magában ízlelgetve a kimondott szavakat. – És amikor a szája az enyémhez ért, akkor már biztosra tudtam, hogy semmit sem érzek iránta. Úgyhogy ennyit erről – az utolsó mondatot már normál hangerőn mondtam, és egy lépést tettem hátra.

Lezártnak tekintettem a beszélgetést, és ezután már tényleg semmi mondanivalóm nem volt. Az sem érdekelt, hogy June akart-e mondani bármit is. Egész nap lett volna lehetősége beszélni, mégsem tette.

Elléptem mellette, hogy magára hagyjam, de a drámai lelépőmet meghiusítva a karom után nyúlt, és visszahúzott.

Olyan gyors mozdulatokkal vont magához, hogy időm sem lett volna ellenkezni, de csak úgy, mint korábban Saenát, úgy June-t sem csókoltam vissza.

- Ne haragudj rám – kérte, és ilyen közelről, a karjai között szinte azt is elfelejtettem, hogy miért kellene haragudnom rá. Szinte.

- Akkor ne hazudj többé – kértem, habár inkább hangzott parancsnak. June bólintott, így, mielőtt még félreértené, hozzá tettem: - És soha többé ne hallgass el előlem semmit!

- Rendben – June elengedett, majd egy pillanatra félre fordult, hogy aztán a száját harapdálva, gondolkozva nézzen újra rám. – Biztos vagy benne, hogy nem szeretnéd, ha bármit is elhalgatnék előled?

Összehúztam a szemöldököm. Még egy titok? Nem, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem voltam biztos benne, de már nem volt visszaút. Lassan bólintottam.

June elmosolyodott, megnyalta a száját, majd közelebb lépett és a szemembe nézve így szólt:

- Szeretlek.

- Mi? – kérdeztem nagyokat psilogva. A pulzusomat a fülemben hallottam dobogni, így nem voltam benne biztos, hogy tisztán hallottam. Csak egy félreértés, ugye?

- Szeretlek – ismételte meg. Egy pillanatig azt hittem, hogy ugrat, ezért elnevettem magam. Úgy nézett rám, mint aki nem vár választ, mintha meghagyna egy kaput a menekülésre, mégsem állt félre az útból. Alig észrevehetően megrázta a fejét, hogy jelezze, nem vicc volt.

- Barátilag, ugye? – kérdeztem reménykedve.

- Barátilag – mondta lassan. – Is – tette hozzá.

- Miért jétszol velem? – nyögtem fel fájdalmasan.

- Te kérted, hogy többé ne hallgassak el semmit – mosolyodott el pimaszul.

- Kiforgattad – feleltem csendesen.

- Ugyan már – mondta. – Nézz ránk, szinte amúgy is járunk.

- Ez nem igaz – vágtam rá.

- Közel állunk egymáshoz érzelmileg. Te mondtad, hogy olyasmit is elmondasz nekem, amit másnak nem, én pedig egészen biztosan nem hagytam még másnak, hogy úgy lásson, ahogy te. És a szex? Ki se kell mondani, hogy tudjuk, fantasztikusan működik köztünk.

El kellett ismernem, hogy ebben igaza van. Csakhogy…

- Én nem szeretlek – válaszoltam.

- Szeretsz annyira, hogy az elég legyen nekem – felelte.

- Most ezt mondod, de hidd el, később máshogy fogod gondolni.

- Addig is, beérem ennyivel.

- Nem – vágtam rá a fejemet rázva. – Nem – ismételtem, és most, hogy leülepdtek a szavak, újra elárasztott a düh és a szomorúság vegyes érzése. – Megmondtam, hogy nem akarok érzelmi kapcsolatot. Előre mondtam, hogy ez lesz, mire te azt mondtad, hogy biztosan nem fogsz belém szeretni. Megígérted!

- Mindent én sem tudok kontrollálni – nézett fel az égre. – Honnan tudtam volna, hogy ez lesz? Még sosem voltam szerelmes.

- Ne mondd ezt – kértem. Nem tudok még valaki első szerelme lenni. Már így is tönkre tettem ezzel egy embert.

- Azt mondom, ami az igazság. Nem kérek sokat Dani, csak próbáljuk meg – kérte. – Őszintén, mi változna? Már úgyis tudod, hogy mit érzek.

- Nekem ez most nem megy – feleltem egy percnyi gondolkodás után. – Nem tudok most erre gondolni, ez a nap túl sok volt nekem – mondtam, majd anélkül, hogy engedtem volna bármit reagálni, a lépcsőházhoz szaladtam.

A nappali, mint mindig, amikor érezlmi krízisen megyek át, tele volt. Az egyetlen különbség az volt, hogy most az egyszer nem bántam.

Megálltam a nappali bejáratában, és végig néztem a lakótársaimon, akik épp videójátékoztak. Amikor észrevették, hogy csak állok ott, és meredten bámulok rájuk, megállították a játékot, és kíváncsian néztek rám.

- Mi van? – kérdezte Jisu. A szája tele volt chipsszel, és úgy terült szét a kanapén, hogy majdnem elnevettem magam. Végül pislogtam párat, azon tűnődve, milyen választ kellene adnom.

- Nem tudom! – ordítottam el magam, mire Soren megszeppenve hőkölt hátra. Jisu kigúvadt szemekkel térdelt fel a kanapén, ebből tudtam, hogy izgalmasnak találja, és felkészül a mozizáshoz. Yarin összevonta a szemöldökét, Chris pedig várakozón nézett rám.

- Ha te nem tudod, akkor ki tudja? – kérdezte.

- Az égiek? – próbálkoztam. – Úgy egy óra leforgása alatt felfordult az egész életem!

- Azért ne túlozz – mosolyodott el Yarin, aki a fotelben ült egy könnyvel a kezében.

Azt hiszi, csak viccelek?

- Saena visszajött, June pedig szerelmet vallot – néztem rá pislogás nélkül.

A többiek, a szoba túloldalán egyszerre kiáltottak fel. Igen, erről beszélek én is.

- És csak hogy fokozzam az izgalmakat: ma életemben először kihasználtam Taeheeéket, hogy találkozzak Taeminnel, és megbeszéljem vele, hogy miért csókolóztunk majdnem aznap este, amikor bejelentette az esküvőjük dátumát.

- Huhuuuu – kiáltott fel Jisu izgatottan tapsikolva.

- Dani, nem akarod eladni a jogokat, hogy filmet készítsek belőle? – kérdezte Soren vigyorogva.

- Ez egy kicsit sok infó így egyszerre – biccentette félre a fejét Chris, mire úgy néztem rá, mintha csak szórakozna velem.

- Na, jó, mesélj – kérte Jisu teljesen bepörögve.

- Várj, először hozok még nasit – tette fel a kezét Soren, és már szaladt is a konyha felé.

- Akarsz inni valamit? – ajánlotta Jisu.

- Kösz, de egy életre elég volt az alkoholból – feleltem keserűen.

- Ja, azt mondjuk megértem – bólintott Jisu.

Amíg Soren távol volt, kényelmesen elhelyezkedtem a szokásos helyemen, a földön, mert tudtam, hogy a belépőm után úgy sem mehetek el, amíg el nem mesélek mindent részletesen.

Általában fárasztónak tartom, hogy mindent ilyen részletességgel boncolgassunk ki, most viszont úgy gondoltam, hogy ez talán segítene átgondolni, hogy is érzem magam pontosan.

Mivel nem mindenki volt képben az életem minden egyes mozzanatával, ezért vissza kellett mennem néhol egészen a múltba. Nagyjából két óráig tartott, mire a napom végére értem, akkor pedig úgy éreztem, hogy teljesen kiszáradtam, pedig egy csomó vizet megittam közben.

- Komolyan túlteszel egy szappanoperán – nevetett Jisu. – Három pasi?

- Szerintem még Kaya is sokkolva lenne – csóválta a fejét Chris.

- Beszélnem kell Kayával – jutott eszembe.

- Majd később – vágta rá Chris. – Most velünk vagy.

- Így igaz – bólogattak a többiek is.

Nahát, csak nem féltékenységet érzek már megint a levegőben?

- Kit érdekel most Kaya? – legyintett Soren türelmetlenül. – Inkább azt mondd meg, hogy komolyan nem tudtad, hogy Saena June rajongója? – nevetett fel, és annyira viccesnek tartotta, hogy percekig azt néztük, ahogy röhög. Mondjuk ez a rész tetszett a többieknek is a leginkább, és be kellett látnom, hogy így, hogy már túl vagyok a kellemetlen helyzeten, valóban nevetséges volt az egész.

- Tényleg nem – bizonygattam. – Nem tudom, hogy felejthettem el, de amikor megismertem June-t, azt hittem, hogy még sosem hallottam a zenéjét.

- Ez azért tényleg elég kemény – nevetett Jisu.

- Mit tettél előző életedben, hogy ennyire szerencsétlen vagy? – kérdezte Yarin, de csak a fejemet ráztam.

- Bárcsak tudnám!

- De erre mennyi esély volt? – gondolkozott Chris. – Hogy pont azzal jössz össze, aki az exed kedvenc rappere?

- Azt se tudtam, hogy szereti a rappet – ismertem be, mire egyszerre robbant ki mindenkiből a nevetés. – De komolyam, borzalmasan érzem magam! Csak hát, tényleg mindig az én zenéimet hallgattuk, és az is igaz, hogy folyton Bobbyékról áradoztam.

- Egy dolog biztos – szólalt meg Soren, mire kérdőn néztünk rá. – June ma elvesztett egy rajongót.

- Az tuti – nevettek fel a többiek, és én sem bírtam visszafogni, hogy ne mosolyodjak el, miközben szörnyen éreztem magam.

- Remélem, sikerült Saenának eljutni a koncertjére, mert ezek után már biztos nem fog – tette hozzá Chris. Meglepetten néztem rá. Már ő is ezzel viccelődik? Azt hittem, kedvelte Saenát!

Chris kitárta a karját, és tanácstalanul nézett rám, amolyan "most mit tegyek" stílusban.

- Miről beszélsz? – nevetett fel Jisu. – June biztos VIP helyet adna neki.

- Azt nem hiszem – ráztam a fejem, mire értetlenül nézett rám. – Azok után, hogy szerelmet vallott?

- Juj, tényleg – kapott Jisu a szájához.

- Még sosem láttam June-t így viselkedni – sóhajtottam fel.

- Bárcsak láttam volna! – sóhajtott Soren is. – Legközelebb igazán szólhatnál, ha ilyesmi történik! Szó szerint csak ki kellett volna hajolni az ablakon, hogy végignézzem!

- Nem baj, már mindannyian tudjuk, hogy Dani önző – nevetett Chris, mire egy hatalmasat csaptam a combjára. – Bocs, de nem tudok túl lépni azon, hogy nem tudtad, ki az exed kedvenc zenésze.

- Szeretted egyáltalán? – kérdezte Yarin csipkelődve, mire megdöbbenve néztem rá.

- Már te is kezded?

- Csak meglepett. Te vagy az egyik legfigyelmesebb ember, akit ismerek.

- Pont ez az – nyögtem fel. – Igyekszem mindenkire oda figyelni, erre pont rá nem tudtam? Hol jártam akkoriban?

- Csak tippelek, de szerintem valahol Taemin szívében – felelte Soren. Épp egy adag popcornt tömött a szájába, mire gyorsan odakaptam, és alulról felütöttem a könyökét, amitől az egész popcorn szétszóródott a tenyeréből a földre.

- Úgyis te takarítasz – vont vállat.

- Mi Taemin kedvenc együttese? – suttogta Jisu.

- Rolling Stones – feleltem kapásból.

- Háh! – kiáltott fel. – Ezt bezzeg tudod!

- JÓL VAN MÁR – üvöltöttem el magam. – Elmegyek aludni.

- És mi van Taemin majdnem csókjával? – kiáltott utánam Chris.

- Haha, Dani már azelőtt házasságtörő, hogy az esküvő meglett volna – nevetett Soren.

- Már így is utálom magam – néztem vissza rájuk szomorúan. – De tényleg, úgy érzem, hogy szörnyű ember vagyok.

- Valai ölelje meg, mielőtt elsírja magát – nézett körbe Soren.

Rajta kívül mindneki felállt, hogy egy vigaszt nyújtó ölelésbe zárjon, amiről mind tudtuk, hogy nem érdemlem meg.

Másnap az irodában dolgoztam, így nem csak a munkával kellett megbírkóznom, hanem a kollégák szüntelenül ismétlő kérdéseivel is, mellyekkel azt firtatták, hogy mi történt velem, amiért ennyire nem vagyok önmagam. Az emberek miért éreznek késztetést arra, hogy megjegyzéseket tegyenek, amikor az életed romokban van? Úgy értem, pontosan tudom, mennyire szarul nézek ki, semmi szükség arra, hogy mások is felhívják erre a figyelmem.

Amikor lejárt a munkaidőm, sietős mozdulatokkal pakoltam össze a holmim, és mielőtt még a többiek feleszmélhettek volna, én már ott sem voltam.

Annyira rohantam, hogy amikor kiszálltam a liftből, majdnem belementem valakibe. Az illető megfogta a karom, hogy ne essek el, de amikor elnézést kérve ki akartam őt kerülni, továbbra sem eresztett el. Értetlenül fordultam hátra, amikor a mosolygó June-ra ismertem rá. Olyan furcsa volt őt itt látni, bent az iroda épületében, hogy kellett egy másdoperc, hogy felfogjam.

Nem igazán tudtam, hogy a tegnapi nap után hányadán állunk egymással, így fogalmam sem volt, hogy kellene viselkednem a társaságában. Meglepett, hogy látom, egyfelől megkönnyebbültem, hogy nem bántottam meg túlságosan, amikor magára hagytam, másrészt viszont… nyomulósnak éreztem? Hiába aludtam összesen úgy négy órát az éjszaka folyamán, és hiába töltöttem az egész napomat agyalással, semmire se jutottan. Az érzemleim csurig töltődtek, és térre volt szükségem, hogy egyáltalán sorra vegyem őket.

- Ne haragudj, hogy csak így rád rontottam – mondta, amikor elengedte a kezem. Közelebb lépett hozzám, és a mosoly, ami olyan széles volt, amikor (szó szerint) egymásba futottunk, most kezdett halványulni. – Csak szerettem volna bocsánatot kérni a tegnap estéért. Azt hiszem, túl erőszakos voltam. Nem akartam nyomást helyezni rád, pedig biztos az is sok volt, hogy Saena visszajött.

Bólintottam. Nem csak sok, de rengeteg volt önmagában Saena visszatérte is, June pedig fokozta. Ugyanakkor... mindig számíthattam rá, soha nem forudlt még elő olyan alkalom, hogy June ne támogatott volna. Most az egyszer követett el ilyen jellegű hibát, meddig kellene haragudnom még rá?

De ez nem is a haragról szól – szólalt meg egy kis hang a fejemben. A probléma sokkal inkább az volt, hogy úgy éreztem, olyasmit vártak el tőlem, June és Saena is, amit nem tudtam megadni. Nem tudok parancsra szeretni másokat. Bárcsak tudnék!

Nyílt a liftajtó, és egy nagyobb csapatnyi ember lépett ki rajta, akik majdnem elsodortak June mellől. Ő megfogta a kezem, és a kijárat felé kezdett húzni, közben pedig továbbra is igyekezett meggyőzni.

- Tudom, hogy egy bocsánatkéréstől nem törlődik ki az egész – folytatta felém fordulva. – De tényleg sajnálom, hogy így rád rontottam. Hibáztam. És szeretném, ha tudnád, hogy semmit sem várok el tőled. Semminek sem kell megváltoznia köztünk, ha nem akarod.

Annyira őszinte és kedves volt az, amit mondott, hogy azonnal meglágyult a szívem. Még most is, amikor rideg és távolságtartó volt velem, ő akkor is megértő volt, és felismerte, hogy hol hibázott ő. Ettől elöntött a bűntudat, mert mégis meddig vehetek el June-tól, úgy, hogy ő ne legyen kevesebb?

Szerettem volna nem csak kapni, hanem adni is neki. De abban a pillanatban az érzelmek és gondolatok közé süllyedve képtelen voltam vele foglalkozni. Először arra volt szükségem, hogy a saját magam részét bogozzam ki, és csak azután adhatok neki választ, akármiről legyen is szó.

Nyitottam a szám, hogy ezt elmondjam neki, de akkor megakadt a tekintetem valamin. Egy ismerős autó parkolt le az épület előtt, egy pillanattal később pedig Saena szállt ki belőle. Összevontam a szemöldököm. Tegnap este úgy hagyott ott engem, ahogy nem sokkal később én June-t.

Saena azonnal észrevett minket, és felénk vette az irányt. Közben June-nak is feltűnt, nem csak a szótlanságom, hanem az is, hogy mi akasztott meg.

Frusztráltan felsóhajtott, majd várakozón felém fordult.

Saena végül nem jött oda hozzánk, tartotta a tisztes távolságot, csak jelezte, hogy vár rám. June-ra néztem, és tudtam, hogy nem fog tetszeni neki, amit mondani készültem. Kezdte elveszíteni a türelmét, és emiatt nem tudtam őt hibáztatni.

- Egy pillanat és jövök – mondtam. – Csak szólok neki, hogy most nem érek rá, és utána beszélhetünk, jó? – June nem szólt egy szót sem, csak elgondolkozva nézett rám. Nem tetszett ez a nézés, de mivel csak egy pillantra terveztem őt ott hagyni, nem különítettem nagyobb jelentőséget neki. – Sietek – mondtam, majd Saenához szaladtam.

- Most nem igazán alkalmas – mondtam Saenának, ahogy oda értem hozzá. – Beszélhetünk később? Ígérem, mindent megmagyarázok – tettem hozzá, de legnagyobb meglepetésemre Saena megértően bólintott.

- Persze, ne haragudj, hogy csak így ide állítottam – felelte. – Azt se tudtam, hogy dolgozol-e ma, csak egy hirtelen gondolat miatt jöttem ide. Üzensz majd?

- Igen – bólintottam. – Ugyanaz a számod, ugye?

- Megváltozott – jutott eszébe, majd előhúzta a telefonját, hogy előkeresse. – Egyik este egy koncert után kicsit sokat ittunk, és hazafelé menet beleesett a folyóba – mesélte a készüléket nyomkodva. - Szinte minden oda lett.

Szomorúan mosolyogva bólintottam. Elképzeltem, ahogy egy csapat lánnyal tart hazafelé, és olyan jól szórakoznak, hogy a hülyéskedés közepette a telefonja a folyóban kötött ki. Azt hiszem, féltékenységet éreztem, de nem tudtam pontosan, hogy mire voltam féltékeny. A lányokra, akikkel Saena mulatozott? Vagy Saenára, amiért olyan jól elvolt nélkülem? Nem Sanea telefonjára, amit elnyelt a víz mélysége, az biztos… vagy talán mégis?

Miután számot cseréltünk, elköszöntem Saenától, majd hátat fordítva neki, June-t kezdtem el keresni, akit sehol sem láttam. Zavarodottan fordultam körbe, amit Saena is észrevett, és mellém lépve ő is körbe fordult. Felesleges volt, June nem várt meg. A felismerés hatására éles fájdalom hasított a szívembe.

Megpróbáltam felhívni őt, de nem válaszolt a hívásomra, hiába ismételtem meg másodjára, majd harmadjára is.

Mélyet sóhajtottam, majd Saenára néztem.

- Akkor… ha gondolod, most is beszélhetünk – reméltem, hogy nem érzi úgy magát ettől, mintha másodlagos szerepbe helyeztem volna – habár tényleg ezt tettem -, de arra gondoltam, hogy ha már így alakult a helyzet, talán a beszélgetés Saenával segíteni fog, hogy tisztábban lássam az érzéseimet.

- Az jó lenne – bólintott, és mintha egy kis megkönnyebbülést olvastam vona le az arcáról. – Beülünk meginni egy kávét? – javasolta.

Bólintottam, majd hagytam, hogy kinyissa nekem az autó ajtaját.

A kávézóhoz vezető tíz percet teljes némaságban tettük meg. Nem volt kínos a csend, inkább elgondolkodtató. Úgy éreztem, hogy nem csak nekem, de Saenának is szüksége volt rá, hogy a beszélgetés előtt átgondoljuk, pontosan mit is akarunk.

Miután kikértük a kávénkat, leültünk egy csendesebb helyre az ablak mellé, Saena pedig tétovázás nélkül, azonnal belekezdett.

- Sajnálom a tegnapot. Ugyanolyan szemét voltam veled, mint a szakításunkkor, és azelőtt – láttam rajta, hogy tényleg mennyire bántja őt, amiért így kifordult magából, emiatt pedig nem tudtam rá haragudni. Igen, megbántott az, ahogy velem beszélt tegnap, és a múltban is, de pontosan tudtam, hogy az hozta ezt ki belőle, amit én tettem vele. – Nem tudom, hogy miért fordulok ki magamból mindig ennyire, ha rólad van szó – rázta meg a fejét tanácstalanul.

- Mert fáj – feleltem csendesen. Pontosan tudtam, hogy megy ez. Taemin annyiszor okozott nekem fájdalmat, akár szándékosan, akár úgy, hogy semmit sem vett észrevett belőle, hogy pontosan tudom, ilyenkor képtelenek vagyunk ésszerűen vagy helyesen cselekedni.

- Attól ez még nem mentésg – válaszolta kiegyenesedve a székén, és komolyan nézett rám. – Dühös voltam, és ezt rajtad vezettem le, de már bánom.

- Én is sajnálom – sütöttem le a szemem. – Eszembe se jutott, hogy June… Nem raktam össze. Jisu mutatta be nekem, és én nem tudom, hogy miért, de teljesen elfelejtettem, hogy szereted a zenéit. Nem akartam rossz élményt okozni neked, és elvenni tőled még valamit.

- Ez az egész nem June-ról szól – dőlt hátra kifújva a levegőt. – Persze, nem segített, hogy pont ő az, de akárkivel lennél is együtt, az fájna. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer annyira fogok szeretni valakit, hogy akármit is teszek, képtelen legyek őt elfelejteni – mosolyodott el, de ebben a mosolyban a keserűségen kívül nem volt más.

Képtelen voltam tartani a szemkontaktust. Nem volt szemrehányó, vagy manipulatív az, amit mondott, egyszerűen csak őszinte, és ezt nehezebben bírtam elviselni, mint a tegnap dühében kimondott szavakat.

- Vicces, mert ezerszer láttam már lányokat féltékenykedni, miközben túl messzire mentek – folytatta elmerülve a gondolataiban. – Soha többé nem tudok ugyanúgy nézni rájuk, mert most már megértem, hogy mit éreztek – ismerte be.

- A féltékenység a legrosszabbat hozza ki az emberből – mondtam csendesen, és arra gondoltam, mennyire gyűlölöm Rominát csupán azért, mert szeretnék a helyében lenni.

- De én valahogy rosszabb vagyok, mint a legtöbben – nevetett fel komoran, majd mélyen a szemembe nézett. – Tényleg nagyon sajnálom, Dani. Eleve hülyeség volt az egész, hogy csak úgy beállítottam. Én mentem el, azóta pedog hónapok teltek el, normális, hogy túlléptél. De amikor visszajöttem, csak rád tudtam gondolni, és ez teljesen megőrjített.

- Nem értem – bukott ki belőlem. – Én azt hittem, hogy te már régen túl léptél rajtam. Az első néhány hónapban folyamatosan az oldalaidat néztem, és olyan voltál, mintha kicseréltek volna – idéztem fel. – Egy csomó ember vett körül, megváltozott a külsőd, a lányok rajongtak érted. Hogy lehet, hogy mégis… - egy pillanatnyi szünetet tartottam, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, annyira hihetetlennek tűnt a gondolat, hogy Saena körülvéve azzal a sok szép lánnyal, rám gondol.

Saena ismert annyira, hogy tudja, mire akartam kiluykadni, így végül nem kellett befejeznem a mondatot.

- Igyekeztem felépíteni egy új fajta világot magam köré. Talán azt hittem, hogy ha azt mutatom, minden szép, akkor egy idő után jól leszek. Próbáltam visszatérni a régi életemhez, egy csomó lánnyal lefeküdtem, de az már nem volt elég. Akárkivel próbálkoztam, azt vettem észre, hogy mindekit hozzád hasonlítok. Egy idő után beláttam, hogy ez már nem az, amire vágyom, így elkezdtem komolyan randizni.

- És? – kérdeztem, mert őszintén érdekelt, hogy mire jutott vele. Szerettem volna, ha sikerült volna találnia valakit, akivel elfeledhetett engem, habár tudtam, hogy ha így lett volna, most nem beszéltünk volna ott, a kihűlt kávé felett.

- Mindenki unalmas volt – mosolyodott el, ez a mosoly pedig végre érzésekkel volt teli. Olyan mosoly volt, mint amikor egy kedves emlék jut az eszedbe. – Akármilyen témát dobtam be, senki nem adott olyan választ, amilyet te adtál volna. Akkor jöttem rá, hogy hiába találkozom lányokkal, ha egyszer mindenkiben téged kereslek.

Nem tudtam, hogy mit feleljek. Nem ezt a választ akartam hallani. Eleinte talán igen, de többé már nem. Saena kérés nélkül, magától folytatta a mesélést.

- Ezután felhagytam a csajozással. Se randi, se szex, egyikre se volt szükségem. És akkor először azt hittem, hogy ez a megoldás. Nem arra volt szükségem, hogy pótoljalak téged mással, hanem hogy egyedül legyek az érzéseimmel. Akkor tényleg úgy gondoltam, hogy végre vége.

- Akkor tetted ki azt a videót? – kérdeztem, de Saena értetlen pillantásából rájötttem, hogy nem tudja, melyik videóra gondoltam. – A B.I-osat – pontosítottam, Saena pedig azonnal bólintott.

- Kicsit később. Mivel nem tervetem hazajönni az ünnepekre, néhány sráccal, akik szintén kint maradtak, épp a karácsonyra készültünk, hogy otthonosabbá tegyük a helyet, ahol ideiglenesen laktunk. A neten böngésztem, amikor megláttam azt a képet rólad.

- Képet? – vontam fel a szemöldököm.

- A karácsonyi vásárosat – bólintott. – Amikor havazott, te pedig lehunyt szemmel hagytad, hogy az arcodra essenek azok a hópelyhek.

Meglepetten bólintottam. Mivel nem használom sokat az Instagramot, el is feledkeztem arról a képről.

- Csodaszép voltál – mosolyodott el. – És akkor, mint egy buldózer, mindent, amit előtte felépítettem, az az egy kép lerombolt. Akkor tettem ki azt a videót. Amivel ugyancsak bántani akartalak – tette hozzá megadóan. – Látod? – pillantott fel. – Folyamatosan ezt csinálom. Ha nekem fáj, akkor bántalak, hogy neked is fájjon. Ki csinál még ilyet?

- Ha már felismered a problémát, és hangosan ki is mered mondani, akkor a jó úton vagy afelé, hogy meg is oldd azt – mosolyodtam el biztatóan. Nem az én szavaim voltak, Luca mondta nekem a korábbi kríziseim alkalmával. Nem mondom, hogy nem talált célba Saena azzal a sok alkalommal, tényleg számtalanszor bántott már meg. Viszont az, hogy ezt elismerte, és bocsánatot kért érte, többet számított, mint a könnyek, amiket miatta hullattam. – Ez vajon mindenkinél így működik? – kérdeztem, habár inkább csak hangosan gondolkoztam. Ha nem tudunk szeretni... akkor tényleg csak bántani tudjuk egymást?

Saena a fejét rázta válaszként, ezzel jelezve, hogy fogalma sincs.

- Szeretnék jobb ember lenni – mondta, én pedig egyet értettem vele. Én sem szeretnék többé másokat bántani, akár tudatos, akár nem. Legyen szó Saenáról, Taeminről, June-ról vagy akár Romináról. Elég volt abból, hogy mások miattam szenvednek.

- Te hogy tudtál tovább lépni? – kérdezte meg hirtelen.

- Eleinte nekem is nehéz volt – ismertem be. – Sokat sírtam, és el sem akartam hagyni a szobámat. Az egész egy pokol volt, de szerintem a többieknek még inkább – nevettem fel visszagondolva Soren arckifejezésére, aki azóta is emlegeti, milyen tarumát élt át az összeomlásommal. - Végül Jisu bemutatta nekem June-t, aki nagyon rendes volt velem. Megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, ő pedog nem erőltette, egyszerűen csak mellettem volt. Egy idő után azt vettem észre, hogy egy olyan biztos ponttá vált az életemben, akire, ha bármi van, támaszkodhatok. Mégsem volt olyan, mint Chris – tettem hozzá alig hallhatóan.

- Mert June tetszett neked – próbálta kitalálni a gondolataimat Saena.

- Valami olyasmi – sóhajtottam. Álszentnek éreztem magam, azok után, hogy Saena mindenbe beavatott, de nem bírtam Taeminről beszélni. Azzal nyugtattam magam, hogy azért kerülöm a témát, mert nem szerettem volna Saenát bántani vele, de az igazság az, hogy csak gyáva voltam beismerni, hogy mit érzek iránta. Azt hiszem, attól féltem, hogy ha Sanea tudomást szerezne arról, mit éreztem Taemin iránt egész idő alatt, akkor azt gondolná, hogy semmi nem volt igaz abból, amit iránta éreztem.

- Azért örülök, hogy végül is inkább June-nal vagy, és nem Taeminnel – felpillantottam rá. Vajon csak véletlen tapintott rá, vagy szándékosan említette meg Taemint? Egy pillanatig gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki mégis, mit érzek még most is iránta. Igaz, hogy nem volt hozzá elég bátorságom, ugyanakkor a hazugság súlya is nyomta a vállam. De Saena tovább lépett, mielőtt döntthettem volna. – Mikor lesz az esküvőjük?

- Augusztusban – feleltem.

- És milyen a lány?

- Érdekes – vágtam rá. Igazából nem tudtam, hogyan jellemezhetném őt Saenának. Mert ha rosszat mondok, akkor kitalálhatja, hogy az ellenszenvem honnan gyökerezett. Szerettem elmondani, hogy a többiek sem kedvelik, de ugyanebből az okból nem tettem.

Saena szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly, mintha csak kitalálta volna, hogy mi jár a fejemben, de nem firtatta.

- Dani – mondta ki hirtelen a nevem, mire felkaptam a fejem.

- Igen? – kérdeztem.

- Ne legyünk rosszban, jó? – kérte. – Ha egyszer szerettük egymást, maradjon meg szépnek ez az egész. Nem akarom, hogy a fájdalomra emlékezz, ha egyszer eszedbe jutok.

- Rendben – mosolyodtam el. – Nem a fájdalomra fogok gondolni – mondtam, habár mélyen legbelül tudtam, hogy ez lehetetlen, mert az, amit neki okoztam, mindig bennem fog maradni. Nem csak a múlt, hanem a hazugság is, amit Taeminnel kapcsolatban titkoltam előle.

Búcsúzóul megöleltük egymást, majd ahogy kiléptem a kávézó ajtaján, pontosan tudtam, hogy mit kell tennem.