Cherry Blossom 26.

Mivel June nem válaszolt a hívásomra, elsőként a stúdióhoz mentem. Eszembe jutott, hogy otthon keressem, vagy Ziennél, de tudtam, hogy azokban a ritka esetekben, amikor eluralkodnak rajta a szélsőséges érzelmek, csak egy dolog van, amitől jobban érzi magát: a zenétől.

Nem tévedtem. Ugyan az épületben már csak néhány ember tartózkodótt, June studiójába belépve pontosan ott találtam őt, ahol számítottam rá: a mikrofon előtt.

Szinte azonna észrevett engem, ezért szélesen mosolyogva intettem neki, és amikor az arcvonásai nem enyhültek, egy kcisit összeszorult a gyomrom. Biztosan nagyon megbántottam őt – sokkal jobban, mint valaha. Az sem lepett volna meg, ha ezek után többé nem akar velem szóba állni.

Levette a fejhallgatót a füléről, és ahogy megállt előttem, enyhén félrebiccentett fejjel, össefonta a karjait a mellkasa előtt. Nem tudom, hogy miért éreztem így, de az összes bizonytalanságom elszállt, belül pedig szélesen mosolyogtam. Talán mindenz azért, mret June frusztrációjából azon túl, hogy megbántottam őt, a velem kapcsolatos bizonytalan, de romantikus érzésiet olvastam ki – és ez megnyugtatott. Mert azzal szemben, amit szándékosan éreztetett, a hideg távolságtartás ellenére tudtam, hogy mélyen legbelül még mindig vágyik rám.

- Milyen volt a beszélgetés Saenával? – kérdezte tőle nem megszokottan, flegma hangsúllyal. Vajon June másokkal szokott ilyen hangon beszélni, csak velem nem tette még eddig? Vagy ez az egész neki is teljesen új?

- Nagyon jó – feleltem pimasz hangon, amitől June csak még dühösebb lett. Horkantott egyet, és félre nézett, de épp csak egy pillanatra. – Szükségem volt erre.

- Örülök neki – felelte, miközben teljesen egyélrtelmú volt, hogy ennek az ellenkezőjét gondolja.

Elmosolyodtam, ami annyira bosszantotta, hogy végül elfordult előlem. Annyira szerettem June-ban, hogy amikor fájdalmat okoztam neki, akkor sem támadott le engem, hanem igyekezett visszafogni magát. Nyilván nem tökéletes a kommunikációja, de azt hiszem a tapasztalansága miatt ez elnézhető számára. Én pedig gonosz voltam, amiért hagytam, hogy főjjön egy kicsit.

- Segített rájönni, hogy hányadán is vagyok – folytattam. Láttam, ahogy June izmai megfeszülnek, mert fogalma sem volt, hogy ezzel mit akarok mondani – azt hiszem, arra gondolt, hogy beismertem, még mindig érzek valamit Saena iránt.

Hogy lehet, hogy egy alapvetően magabiztos srác, aki tisztában van az értékeivel, ennyire el tudjon bizonytalanodni? Talán a többieknek igazuk van, és én teszem ezt Saena után June-nal is. Vagy sokkal inkább a szerelem?

Hiszen ha a másik fél érzései vannak terítéken, akkor akármennyire is lehet magabiztos, vagy állhatsz közel a tökéletességhez, mindez mit sem ér. Itt nem a józanész, csupán a szív dönt.

Nem bírtam tovább, és hozzá lépve megöleltem őt. June egy pillanatig habozott, majd éreztem, ahogy egy apró sóhja kiszakadt belőle, és bizonytalanul ugyan, de visszaölelt.

Szeretem őt, amiatt, hogy még ha haragszik is rám, amikor az érzései bántva vannak általam, akkor sem lök el magától. Nem azért volt ez fontos, mert nekem erre volt szükségem, hanem mert ez is azt mutatja, mekkora szíve van June-nak. Nem tudom, hogy ezt a többi ember, a barátai, a rajongói vajon látják-e…

Hátrébb dőltem, hogy fel tudjak nézni rá, de nem engedtem őt el. June állkapcsa teljesen be volt feszülve, és nem nézett rám, egy pontot nézett valahol a hátam mögött.

- Próbáljuk meg – mondtam csendesen.

June-nak szüksége volt néhány pillanatra, hogy az, amit mondtam, elérjen a tudatáig, akkor pedig értetlenül nézett le rám.

- Mi? – kérdezte végül, mire elnevettem magam.

- Próbáljuk meg – ismételtem. – Igazad van, szinte máris olyan, mintha együtt lennénk, akkor miért ne próbálhatnánk meg, hátha működne köztünk igaziból?

June elngedett és hátrébb lépett tőlem, majd a szája elé kapta a kezét. Annyira aranyos volt, ahogy a döbbenettől nem hitte el, hogy igaz-e, amit mondok.

- Komolyan? – kérdezte végül, én pedig bólintottam.

- De miért…? – akadt meg. – Azt hittem, hogy ha Saena célba ér nálad, akkor végül vele maradsz.

- De miért? – kérdeztem hitetlenül. – Megmondtam tegnap, hogy végleg lezártam magamban Saenát.

- Tudom – fújta ki a levegőt. – Csak… nem is tudom… Tudom, hogy Saena más… Első szerelem, meg ilyenek. És az, ahogy tegnap láttalak együtt tieteket, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha minden vége lenne köztetek – szerettem volna közbe szólni, de most, hogy végre megtalálta a szavakat, úgy tűnt, hogy nme tud leállni velük. - Tudom, hogy milyen hatással volt rád még hónapokkal a szakításotok után is. Egy dolog túl lenni rajta úgy, hogy teljesen eltűnt az életedből, de az, hogy újra itt van, mindent megváltoztat.

- Nem vűltoztat meg semmit – erősködtem. – Szükségünk volt erre a beszélgetésre, hogy meg tudjunk egymásnak bocsátani, és tényleg véget vehessünk az egésznek. Pont ezért jöttem most ide, mert a beszélgetésünk után teljesen világossá vált számomra, hogy mit kell tennem – June gondolkozva nézett rám, és látszott rajta, még mindig nem biztos abban, hogy elhiheti-e azt, amit mondtam. – Ezt akarom – tettem hozzá.

- És biztos vagy abban, hogy ez neki is elég volt ahhoz, hogy tovább lépjen? – határozottan bólintottam, de inkább csak azért, hogy meggyőzzem őt, közben pedig mélyen legbelül tudtam, hogy ez nem így működik, akkor sem, ha ezt szerettem volna. – Oké – hagyta rám végül. – Akkor… Biztos vagy benne?

- Igen – feleltem halkan, és éreztem, ahogy a gyomrom bukfencezik egyet. Hogy ez jó vagy rossz bukfenc volt-e, azt nem tudtam, csak azt, hogy hányingerem lett tőle. – Viszont… - kezdtem bele elbizonytalanodva. – Tudnod kell, hogy ezzel az, amit Taemin iránt érzek, nem változott – néztem fel a szemébe. – Elfogadom, ha nem akarsz így engem, de nem akarok neked hazudni.

June egy pillanatig egyenesen rám nézett, mérlegelt, végül elmosolyodott, és hozzám lépve a karjaiba zárt.

- Dani baba – mondta, mélyen a szemembe nézve. – Nem is vártam el, hogy ez egy varázsütésre elmúljon. Azt furcsálltam volna, ha azt mondod, már nem érzel iránta semmit…

- És mi van, ha ez sosem fog változni? – tettem fel a kérdést, amitől mindvégig a leginkább rettegtem.

- Beérem azzal, amit adni tudsz – arcomat a két kezébe zárta, és közelebb hajolt hozzám. – Legalább megpróbáljuk, és ez minden, amit most tehetünk – azzal megcsókolt.

Ezután kettesben maradtunk June-nal, és habár már hónapok óta szoros kapcsolatban állunk egymással, most mégis olyan furcsának éreztem magam mellette.

A szám önkéntelenül húzódott széles mosolyra, és ahogy a szemébe néztem, majd a szintén mosolygó szájára, tudtam, hogy jó döntést hoztam. Meg kell próbálnom, és June a legtökéletesebb férfi, és talán az egyetlen, aki segíthet nekem ebben.

Mégis, ahogy sétáltam hazafelé a sötétben, egy furcsa érzés kezdett motoszkálni mélyen legbelül, amit nem tudtam beazonosítani. Talán az egész Taemin miatt van, de már iszonyatosan untam, hogy folyamatosan rosszul érezzem magam miatta! Szükségem volt arra, hogy éljem a saját életem, és ne azt várjam, hogy mikor kaphatok egy kis morzsát tőle.

Az elmúlt napokban annyi féle érzés kavargott bennem, és annyi időt kellett a kibogozásukra szánnom, hogy azt éreztem, beleőrülök. Imádom Christ, és odahaza mindenkit, de úgy éreztem, hogy ebben az esetben talán Kayára lenne a leginkább szükségem. Biztos voltam benne, hogy ő támogatni fohja a döntésemet, hiszen eddig is azon a véleményen volt, hogy vágjak bele June-nal. Talán pont erre a löketre lenne szükségem, hogy elmúljon ez a kis rossz érzés a bensőmben.

Előkaptam a telefonomat a zsebemből, és felhívtam Kayát.

- Otthon vagy? – kérdeztem, amikor felvette.

- Ühüm – felelte.

- És ráérsz? Tudom, hogy késő van, de… – szabadkoztam, amikor azonban meghallottam a háttérben Ian hangját, megakadtam. – Iannel vagy – mondtam végül.

- Igen, de gyere át nyugodtan – mondta Kaya kedvesen.

- Nem akarlak zavarni titeket.

- Nem zavarsz. Különben is, szükségem van egy kis pletyire, már kezdem unni ezt a kissrácot.

Hallottam, ahogy Ian a háttérben felkapja a vizet és megjegyzést tesz Kayára, majd Kaya elneveti magát attól, amit Ian valószínűleg csinált, és amit én nem láthattam. Elmoslyodtam.

- Nem fontos, majd máskor – mondtam végül.

- Dani, ha nem vonszolod ide a segged tizenötpercen belül, akkor én megyek át! – fenygetőzött.

- Nem is érek oda tizenöt perc alatt – motyogtam.

- Hozz nasit is - tette hozzá, majd bontotta a vonalat, én pedig jó kedvűen raktam el a telefont.

Hát, Kayának nem lehet ellenállni…

Mire odaértem Kaya szüleinek a házába, a szülei addigra már elvonultak a saját szobájukba, így halkan követtem Kayát fel az emeletre.

Kaya ágyában, telefonját nyomkodó Ian ült, és a látványtól azonnal zavarba jöttem. Szokatlan volt őt így itt látni, mégis úgy éreztem, hogy én vagyok a betolakodó.

Szkeptikusan fordultam Kaya felé, hogy megkérdezzem, biztos nem baj az, hogy itt vagyok, amikor azonban megláttam Kaya vidám arcát, végül inkább nem kérdeztem semmit. Be kellene fejeznem, hogy folyamatosan azon aggódom, túl sok vagyok-e. Elvégre Kaya pont az az ember, aki megmondja, ha nem akar találkozni, így felesleges volt ezen rágódnom.

Amikor Ian meglátott, szélesen elmosolyodott, ami megmelengette a szívem. Imádtam Ian mosolyát, amikor nevetett, a szeme egy csíkká húzódott, ettől pedig olyan volt az arca, mint egy kis kölyök rókának.

Kimászott az ágyból, és felém lépett, hogy megöleljen, majd rögtön azután visszatelepedett az ágyba, és megütögette maga mellett a matracot, jelezve ezzel Kayának, hogy várja őt ott.

Kaya megrázta a fejét, és egy kispárnát felkapva, megcsapkodta vele Ian lábát.

- Mit gondolsz te? – kérdezte. – Azonnal add át a helyed Daninak! Most nem te vagy a lényeg!

Ian nevetve emelte fel a kezét, hogy kivédje vele Kaya csapásait, de szófogadóan az ágy széle felé kezdett kúszni.

- Maradjatok ott nyugodtan - intettem mosolyogva.

- Még mit nem - horkantott fel Kaya. – Majd előrébb helyezek egy faszt a barátnőmnél, nem?

- Egy faszt? – vonta fel Ian a fél szemöldökét.

- Jó, több vagy, mint egy fasz – forgatta a szemeit megenyhülve. – De akkor sincs helyed a királyi ágyban, ha más is itt van. Sajnálom, ez volt a szabály előtted is, utánad sem fog változni.

- Mégis hány pasi feküdt ebben az ágyban, hogy ilyen szabályokat kellett felállítanod? – hökkent meg Ian. Kaya válaszul vigyorogva megvonta a vállát. – Azt hittem, én vagyok az első, akit ide engedtél – biggyesztette le Ian az ajkát.

- Még mit nem – felelte Kaya.

Ian nem mondott semmit, de a szemein láttam, hogy valójában jól szórakozik. Felállt az ágyról, és intett, hogy foglaljam el az éppen csak felszabadított "királyi" helyem, mire játékosan meglöktem, ezzel pedig elvesztette az egyensúlyát, és visszaesett az ágyra.

- Nincs mit tenni – terült szét az ágyon. – A másik királynő azt mondta, maradjak – pillantott fel Kayára, aki mosolyogva nézett le a párjára.

Istenem, olyan hihetetlenül szépek és aranyosak együtt! Soha, egy kapcsolatra sem voltam még féltékeny, még csak celebekére sem, de az, ami Kaya és Ian között van, az szó szerint irigylésre méltó. Ha egyszer szakítanak – ami remélem, hogy sosem fog bekövetkezni -, velük együtt fogok sírni.

- Te meg mit vigyorogsz ilyen bénán? – kérdezte Kaya felém fordulva.

Megráztam a fejem és leültem a földre, az ágy mellé.

Kaya végül rám hagyta az egészet, és bemászott Ian mellé az ágyba.

- Na, mi a téma? – kérdezte tőlem Kaya.

- Várj – szólt közbe Ian, és felülve egyenesen a szemembe nézett. – Nem akarod, hogy kimenjek? Szólj nyugodtan, ha nem tartozik rám.

Megráztam a fejem.

- Nyugodtan maradhatsz, hamarosan úgyis mindenki megtudja– feleltem. – Csak először Kayának szerettem volna eelmondani.

- Mit? Ugye nem házasodsz meg te is? – találgatott, mire hátrahőköltem. – Akkor… terhes vagy?

- Mi ez a baba-para nálad? – vontam össze a szemöldököm.

- Baba-para? – nézett Ian kikerekedett szemekkel, de Kaya csak legyintett.

- Semmi, csak ez a legnagyobb félelmem. Hogy a barátaim egyszer házasok lesznek, és gyerekeket csinálnak.

- Ettől egy ideig nem kell félned – nyugtattam meg. – Vagyis, hát, van, akinél igen… - tettem hozzá.

- Taemin nem számít – vágta rá a Kaya. – Ő nem a barátom.

- Miért? – kérdeztem meglepetten.

- Ahhoz, hogy valaki a barátom legyen, meg kell ütnie egy bizonyos intelligencia szintet – magyarázta. – Az, aki elvesz egy ilyen lufnyát, hát, az elég alacsonyan van.

Ösztönösen elmosolyodtam. Hiába terveztem el, hogy kedvesebb leszek Rominával szemben, mindig elcsábultam, amikor őt szidták. – Na, de akkor mi van? – terelte vissza a szót.

- June-nal együtt vagyunk – mondtam. Mivel nem érkezett válasz, Kaya és Ian arcát kezdtem vizslatni valami reakció után kutatva, de semmit sem tudtam leolvasni róluk.

- És? – kérdezte Kaya.

- Nem voltatok amúgy is együtt? – kérdezte ezzel egyidőben Ian a szemöldökét ráncolva.

- Hát, nem igaziból – válaszoltam fülig pirulva. – De most úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk rendesen ezt a barát-barátnő dolgot.

A zavarom miatt nem mertem rájuk nézni, de mivel megintcsak válasz nélkül hagytak, végül rájuk emeltem a tekintetem.

- De miért? – kérdezte végül Kaya.

- Hogyhogy miért? – vontam össze a szemöldököm.

- Miért nem volt elég az, ahogy korábban volt? Mármint, ne érts félre, ha szeretitek egymást, akkor rendben van, de mi változott?

- Oh, elég sok minden – nevettem fel kínosan, azzal pedig beavattam őket az elmúlt egy-két nap történéseibe.

Nem tudom, hogy Ian vett-e már részt csajos beszélgetésben, de egész idő alatt tátott szájjal figyelt, össze-vissza kapkodva a fejét köutem és a barátnője között. Kaya ezzel szemben folyamatosan közbeszúrt valami kommentet, hol felháborodottan, hol értetlenül.

- Nem is tudom, hol kezdjem – dőlt hátra Kaya, amikor végeztem a meséléssel.

- Mit? – kérdezte Ian értetlenül.

- Hát, nem tudom, hogy a pasiknál hogy megy ez – magyarázta Kaya -, de a csajok általában minden apró részletet elmondanak egymásnak…

- Azt látom – szúrta közbe Ian, de Kaya figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.

- …majd utána sorra veszünk minden egyes pontot, és elmondjuk róla a véleményünket – fejezte be.

- De hát már eddig is ezt csináltad – pislogott Ian nagyokat.

- Azok csak reakciók voltak. Most jön az igazi rész.

- Te jó ég – nyögött fel Ian.

- Igazából engem most leginkább az érdekelne, hogy June-ról mit gondoltok.

- Evidens volt, hogy beléd esik – felelte Kaya azonnal, mire Ianre pillantottam.

- Már akkor nyilvánvaló volt, amikor előadta neked azt a dalt.

- A koncerten? – kérdeztem.

- Nem, de a koncertes, amit neked írt, ordított az egészről. Az első bulira gondolok.

- Ja, a Cherry Blossom? – jutott eszembe.

- Mit tudom én – vonta meg a vállát hanyagul. – Valami koreai volt.

- Akkor szerintetek jól döntöttem? – kérdeztem rá aggódva arra, ami igazán foglalkoztatott.

- Nem – felelte Kaya túlságosan is gyorsan.

- De miért? – akadtam meg.

- Mert te nem szereted őt – válaszolta. – És én értem, hogy ő most azt mondja, hogy neki elég az, ami adni tudsz, de ez nem igaz.

- Én is ezt mondtam – sóhajtottam.

- Hallgatnod kellett volna magadra – bólintott. – Ha nincs meg a balance, nem fogjátok tudni működtetni a kapcsolatot. Az egész halálra van ítélve.

A földön ültem törökülésben, és a zoknimat kezdtem piszkálni, úgy hallgattam Kaya monológját, közben pedig erősen kutakodtam az egyamban, hogy felhozhassak valamit, ami a véleménye ellen szólna.

Hirtelen felkaptam a fejem, és már nyitottam a szám, mire Kaya megrázta a fejét.

- Nem. Nem fogod megszeretni őt később sem.

- De miért nem? – biggyesztettem le az alsó ajkam.

- Mert ha erre lenne bármi esély, akkor már megtetted volna. Sajnálom, kincsem, a világért sem szeretném ezt mondani, de úgy tűnik, neked egész életedre a nyomorúság jutott.

Keserűen felnevettem. Mit nem mondasz…

- Annyira szeretném őt szeretni… - mondtam csendesen, a sírás szélén állva.

- Tudom – felelte Kaya csendesen.

- De nem értem – makacskodtam. - Azt hittem, hogy te pártolni fogod, hogy megpróbáljuk, hiszen ezelőtt is te győzködtél, hogy legyek együtt June-nal.

- De én csak a szexről beszéltem – mondta Kaya. – Ez most teljesen más szint. Úgy akarsz belemenni egy érzelmi kapcsolatba, hogy semmit sem érzel iránta. Ő pedig már hat lépéssel előtted van.

- Azért nincs hat lépéssel előttem – motyogtam.

- Khhmviviennewestwood…khmm…gyöngysor – köhécselt Ian, célozva arra, hogy egy férfi nem vesz akárkinek ilyen drága ékszert, főleg nem gyöngysort. Ezt én is tudtam, csak hát nem akartam foglalkozni a ténnyel.

- Akkor most mit csináljak? – néztem fel a plafonra, elterülve a szőnyegen. – De hát te sem szeretted Iant első perctől kezdve, nem? – kapaszkodtam az utolsó szalmaszálba. – Nálad is közben alakult ki.

- Csak óvatosan – szúrta közbe Ian.

- Nem, nem szerettem őt elejétől kezdve – bólintott Kaya. – De! – emelte fel a mutatóujját, mielőtt még elbíztam volna magam. – De már akkor is úgy gondoltam, hogy Ian jó pasi. Csak hát, tudjátok, szóba se jöhetett a kora miatt…

- Na, ne mondd – horkantott fel Ian. – Szinte már el is felejtettem.

- De én is vonzódtam June-hoz. Régen is, és most is.

- Nem tudom – sóhajtott Kaya megadóan. – Őszintén, fogalmam sincs, hogy működik ez az egész szerelem-dolog. Igazából, teljesen a falra mászom tőle. Az élet sokkal egyszerűbb lenne érzelmek nélkül.

- Komor lenne – vetettem ellen.

- Fájdalommentes – vitatkozott. – Nézz magadra, mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem szeretnéd Taemint!

Hát, ezzel nem udtam vitába szállni.

- Akkor, mit fogsz tenni? – kérdezte meg Kaya néhány percnyi csend után.

- Megígértem, hogy adok neki egy esélyt - feleltem. – Ha nem adok esélyt, akkor is vége. Így már nem lehetünk barátok.

- Úgy érzed, hogy elcseszted? – kérdezte Ian.

- Nem – feleltem, és engem is meglepett, hogy mennyire őszintének éreztem a válaszomat. – Talán ez nem olyan nagy szerelem, mint a tiétek, de tudom annyira szeretni June-t, amennyire Taemin Rominát.

- Az tuti – sóhajtották fáradtan. Azt már senki nem mondta ki, hogy az érzelmek nem kompromisszum képesek, és nem lenne szabad megalkudni.

Az elmúlt két hétben igyekeztem mindent megtenni, hogy bebizonyítsam Kayának, téved. Nem akartam elfogadni, hogy képtelen vagyok kilépni abból a Taemin-gödörből, amibe már több mint egy éve belekerültem. Mert ha egy olyan srácot, mint June, képtelen vagyok szeretni, akkor kit fogok tudni? Valószínűleg senkit…

Csakhogy a többiek is azon a véleményen voltak, amin Kaya. Chrisszel éjszakába nyúlóan beszélgetések folytattunk, de még ő is azon a véleményen volt, hogy ha eddig nem sikerült, ezután sem fogom tudni még erőszakkal sem magamra erőltetni azokat az érzéseket, amikre szükésgünk lett volna. Ragaszkodott a teóriájához, miszerint elbaszottak vagyunk, akik képtelenek a normális kapcsolatokra. Nem is tudom, talán igaza van. Viszont akkor ez azt jelenti, hogy túl tudok lépni Taeminen, csak egy nagyobb seggfejet kellene találnom?

Néha már az volt a benyomásom, hogy talán nem is szeretem őt annyira, csak ilyen mélyen belém rögzült a gondolat, hogy most már képtelen vagyok szabadulni tőle. Csakhogy… minden alkalommal, amikor meghallom a nevét, vagy ha nyílt a bejárati ajtó, miközben a többiek mind ott voltak, megdobbant a szívem.

Taemin a buli óta nem járt nálunk. Nem beszéltem vele, és más sem beszélt róla, így azt se tudtam, hogy a többiek beszélnek-e egyáltalán vele. Eszembe jutott, hogy talán, ha Rominával tényleg házasok lesznek, akkor szép lassan kikopik majd az életünkből, hiszen más lesz a fontossági sorrend. Tudom, hogy Kayával viccelődtünk ezen, de az idő közeledtével már egyre kevsébé érzem viccesnek az egészet. Inkább gyomorszorítónak. Mert ez a gondolat, hogy lesz idő, amikor nem fogom őt ismerni, fájdalmasabb volt, mint látni a kiegészítőjével az oldalán.

Habár, a Romina által olyan lelkesen beígért meghívó még továbbra is váratott magára, ez pedig némi ostoba reménnyel töltött el. Hiszen két hét alatt már el lehet készülni vele, nem igaz?

És tessék, újra itt vagyok.

A "felejtsük el Taemint"-től egészen a "talán rájön, hogy ez az egész butaság, és belátja, hogy engem akar"-ig.

Ilyen gondolatokkal hogy adhatnám át magam June-nak?

De minden perccel, amit June-nal töltök, sokkal könnyedebbnek érzem magam. Úgy tűnik, hogy amióta megbeszéltük, megpróbáljuk együtt, még inkább elmélyült a kapcsolatunk. A tenyerén hordoz, jobban, mint előtte, és meglepő módon egy kicsit sem érzem magam rosszul ettől.

Kivéve, amikor Taemin után sóvárgok…

Igyekszem éppen ezért minden időmet June-nak szentelni. Ő most, hogy nem régen megjelent az új albuma, elég elfoglalt lett, így sokat nézem távolról. Rádióba hívják meg, TV-ben készítenek vele interjúkat… nem túl nagy műsorok ezek, de June karrierje így is hihetetlen tempóban fejlődött, ezért pedig rettenetesen büszke voltam rá.

Úgy döntöttünk, hogy nem verjük nagydobra a kapcsolatunkat. Néhányan már egyébként is úgy tudták, hogy együtt vagyunk – mint például Ian -, és June már hónapokkal ezelőtt is a kezemet fogta az utcán mindenféle szégyenérzet nélkül. Mégis, nem szerette volna, egyrészt, ha a szerelmi élete elvonja a zenéjéről a fókuszt – még akkor is, ha egy névtelen kis csaj vagyok, a rajongók teljesen ki tudnak fordulni magukból, ezt pedig k-pop rajongóként nagyon is ismertem -, másrészt pedig nem akarta, hogy kéretlen újságírók, vagy random emberek támadjanak le engem, róla faggatózva.

Ettől függetlenül még így is rengeteget foglalkoznak a magánéletével. Előfordult, hogy valaki az utcán fozótt le minket, amit aztán beküldött búlvár sajtóhoz, persze személyiségi jogok miatt kitakarták az arcom, és csak úgy jelenítették meg. June ilyenkor mindig hárít, és azt mondja, így bánik a barátaival is. A riporter, aki az egyik koncertje előtt faggatta ezzel kapcsolatban, szkeptikusan nézett rá, és legnagyobb szerencsénkre pont akkor bukkant fel Zien a színfalak mögül, majd egy hatalmas, cuppanós puszit nyomott June arcára, aki egy "szia, drágám"-mal köszöntötte a legjobb barátját.

Én a háttérben elbújva figyeltem a jelenetet, és alig bírtam visszatartani a nevetésem.

Ha már a koncerteknél tartunk, igyekeztem az összes fellépésén ott lenni. Imádtam June-t, és minden egyes alkalommal, amikor a színpadon láttam, egy kicsit jobban tudtam őt szeretni. Ismertem a szerethető, gondoskodó oldalát, de odafent a pódiumon a vad és igazán őrült énje dominált. Ez a kettősség pedig teljesen megbolondított engem is.

A dal, amit az első közös koncertünk alkalmával előadott, állandó darabbá vált a setlisten. A rajongók imádták, és csak úgy, mint a riporterek, mindenki tudni akarta, hogy kinek szól.

Egyik nap a nappaliban hajtogattam össze a ruhákat, miközben a háttérben ment a TV. Fogalmam sem volt, milyen csatorna ment, mivel valaki más hagyta bekapcsolva a készüléket. Úgy döntöttem, hogy nem nyomom ki, jó lesz háttérzajnak, egy idő után azonban meghallottam egy ismerős dallamot.

Az én dalom volt az.

Elmosolyodtam, és felhangosítottam a TV-t.

Miután végig ment a koncertfelvétel, egy riport következett, amiben egy szőke, negyven év körüli nő faggatta June-t.

- Biztos nincs semmi érdekes, amit leadhatnának – sóhajtottam. A felvétel nem mostani volt, már én is láttam korábban, de azért újra megnéztem.

June a képernyőn keresztül is mesésen nézett ki. Mivel egy koncertje után kapták el, zilált volt a külseje, de ez csak még szexibbé tette őt.

- Azt már biztosan tudjuk, hogy van egy lány – mondta a riporter keményen, jelezve, hogy nem hajlandó elfogadni semmilyen tagadást.

- Igen – ment bele June.

- Tudnál mesélni róla?

June bólintott, majd egy pillanatra a kamerába nézett, hogy utána újra a riporter felé forduljon.

- Ő egy különleges lány, akiről nem szeretnék többet mesélni.

- Jó, rendben, értem – emelte fel a szabad kezét a riporter egyfajta hárításként. - Csak azt áruld el: szereted?

- Igen, szeretem – bólintott.

A riporternő arcáról ordított, hogy sokkolta June vallomása, én pedig elmosolyodtam, mert pontosan tudtam, hogy mi következett ezután.

A nő a kamera felé fordult, és arról kezdett magyarázni, hogy June most először ismerte el, hogy szerelmes, és hogy ez mennyire exkluzív.

June erre az interjúztató válla fölött, mintha csak egy titkot osztana meg, így szólt:

- Nem mondtam, hogy szerelmes vagyok.

A riporter értetlenül pislogott, végül pedig újra June felé fordult, aki halványan somolygott, láthatóan élvezve, hogy megvezetheti a felspannolt műsorvezetőt.

- De azt mondtad, hogy szereted.

- Igen, de az ember a barátait is szereti – felelte June lazán. - Vagy az anyját. A testvérét. A rajongóit, de az más.

- Mitől más?

- Mert a rajongóimba tényleg szerelmes vagyok – válaszolta, a hangja pedig tele volt érzelemmel.

- És ez a lány… viszonozza az érzéseidet? – firtatta a riporter.

- A szeretet? Igen, biztosan tudom, hogy viszonozza.

- Ez nem is kérdés, még szép, hogy szeret – nevetett fel. - És a szerelmet?

- Viszonozza-e a szerelmemet? – kérdezett vissza June felvont szemöldökkel. - Nem, mivel nincs mit viszonoznia.

- Jól van, megértettem, szeretnéd, ha az egész kapcsolat rejtve maradna. Nem faggatlak többé az érzéseidről.

Miután az interjúztató végre megértette, hogy semmit nem fog kiszedni June-ból, ami több lenne attól, amit az emberek már eleve tudtak, békén hagyta.

Miután azonban elköszönt, még egy ideig boncolgatták a beszélgetést, megpróbálva June szavai mögé gondolni, hogy valójában mit érezhet.

Az interjút követően June azonnal felhívott, hogy elmesélje, milyen küzdelmeket folytatott azért, hogy a szerelmét megtagadva arról biztosítson mindenkit, hogy nincs senkije. Azt hiszem, bűntudata volt, amiért folyamatosan úgy tett, mintha nem érezne irántam semmit, pedig én éppen ilyenkor éreztem egy kis felszabadulást.

Összességében úgy gondoltam, van esélyünk. Talán nem lesz nagy, szenvedélyes szerelem a miénk, de miért is ne működhetne így is, ha mindketten elég kitartóak vagyunk? Megfelelő törődéssel, odafigyeléssel fenntarthatjuk az egyensúlyt – ahogy Kaya mondta: a balance-ot. Akkor legalábbis még hittem ebben.

Elképzelni sem tudtam, hogy nem sokkal később olyasmit látok majd a saját szemeimmel, ami az egész számításaim keresztbe húzza. És persze pont onnan érkezett a csavar, ahonnan a legkevésbé számítottam rá.