Ami elveszett - Cosmos 13. fejezet

Saena szüleinek a háza óriási volt. Ezelőtt ekkora házat csak filmekben láttam, és legfeljebb akkor léptem be hasonlóba, amikor kastélylátogatásra fizettem be magam.

Saena figyelmét nem kerülte el a hezitálásom, ezért biztatóan megszorította a kezem.

Mivel az idő kellemes volt, a nap szépen sütött, de még nem volt túl meleg sem, ezért a kertben gyűltünk össze, ami sokkal inkább hasonlított parkra. Gyönyörű volt, mindenhol asztalok, ételeket és italokat felszolgáló pincérek, és persze rengeteg ember. Saena születésnapját több ember ünnepelte, mint amennyit én összesen ismertem.

- Honnan ismersz ennyi embert? – súgtam oda neki.

- A legtöbben nem miattam vannak itt, hanem a szüleim miatt – vont vállat.

Elszomorított a tény, de úgy tűnt, hogy őt nem érdekli.

- Nem zavar téged?

- Nem, megszoktam. Itt vannak azok a személyek, akik a legfontosabbak számomra. Hogy azon kívül ki van még itt, az már nem érdekel.

Ekkor egy gyönyörű, középkorú nő indult meg felénk. Színes virágos ruhát viselt, sötét haja félig fel volt tűzve, a fele pedig hullámosan omlott a hátára. Olyan széles mosollyal közelített meg minket, mintha díjat készülne átvenni. Ha nem lett volna a hasonlóság, már a mosolyából is meg tudtam volna állapítani, hogy ő Saena édesanyja.

A kocsiban ülve sem éreztem túl nyugodtnak magam, a kastélyt, és annak látogatóit látva azonban csak még hevesebben dobogott a szívem. Csak az járt a fejemben, hogy mit keresek én itt.

Saena vagy gondolatolvasó, vagy csak abból indult ki, hogy az izzadt tenyeremet próbáltam feltűnés nélkül kihúzni az övéből, éppen ezért még szorosabban fogott.

Amikor a nő hozzánk ért, Saena alaposan megölelte őt. Az anyukája boldogan viszonozta az ölelést, miközben Saena továbbra sem engedte el a kezem, ezt pedig az anyja is észrevette.

Nem tudtam, hogy milyen véleménnyel van arról, hogy a szeme előtt egy pillanat erejéig sem eresztem el a fia kezét, még addig sem, amíg üdvözlik egymást. Én valószínűleg egyszerűen csak udvariatlannak tartottam volna, ahogy feltételezhetőleg a legtöbb anya is.

Igyekeztem kihúzni a kezem Saena szorításából, ezúttal nem azért, hogy meghátráljak, hanem azért, hogy ne rontsam tovább a renomémat, de Saena nem volt hajlandó elengedni.

- Csak had köszönjek az anyukádnak – súgtam oda neki, de mivel az anyja elmosolyodott, gyanítom, hogy nem sikerült túl diszkréten. – Elnézést – mondtam a nőre pillantva.

Saena végre elengedte a kezem, én pedig kinyújtottam, hogy bemutatkozzak. Az anyukája viszonozta, és ő is bemutatkozott.

- Ennyire nyilvánvaló, hogy én vagyok az édesanyja? Talán ilyen öregnek nézek ki?

Nem tudtam eldönteni, hogy viccel, vagy komolyan magára vette.

- Nem, csak nagyon nagy a hasonlóság – mondtam tetőtől talpig pirulva.

Saena anyukája nem engedte el a kezem, sőt, még a másik kezét is ráhelyezte az enyémre. Puha volt, és melegséget árasztott. Azt hiszem, ilyen lehet egy igazi anyai érintés.

- Örülök, hogy végre megismerhetlek, Dani – mondta ragyogó tekintettel.

- Én is nagyon örülök – viszonoztam mosolyogva.

Továbbra is zavarban éreztem magam, de a kisugárzása nagyon kedves volt, ami egy kicsit oldott a szorongásomon.

- Kérlek, szólíts csak Margonak, nem szeretnék semmi magázódást. Nincs rá szükségem, hogy mindenki megtudja, már van egy felnőtt fiam – kacagott.

- Mondja ezt a nő, a felnőtt fia születésnapi partiján – forgatta a szemét Saena.

Margo válaszul Saena orrára koppintott, akinek felkunkorodott a szája.

Annyira aranyosak voltak együtt, hogy belesajdult a szívem, mert nekem sosem volt ilyesmiben részem. Másfelől viszont mert örültem, hogy Saenának igen.

Ekkor felbukkant egy magas, szigorú arcú férfi, aki mellettünk állt meg.

- Mi folyik itt? – kérdezte öblös, mély hangon, és Saenára nézett. – Mégis mire véljem ezt?

Saena összehúzott szemmel nézett a férfira, én pedig nem tudtam, hogy pontosan mi történik, mert a hangulat sokkal feszültebb volt, mint egy perccel azelőtt.

- Miről beszélsz? – Saena korábbi mosolyának a nyoma se látszott az arcán.

- Ide tolod a képed – lépett közelebb hozzá a férfi –, miután egy hónapig nem láttalak, és te mégis az anyádat üdvözlöd hamarabb?

A mondat második felénél már elmosolyodott, és a mosolyával együtt a hangulat is megváltozott. Saena sem bírta tovább, ő is elvigyorodott.

- Anya mindig egy lépéssel előtted jár. Nem szoktad még meg, apa?

- Persze, mert neki mindig elsőnek kell lennie – grimaszolt a férfi és a grimaszában megpillantottam Saenát.

Saena határozottan az anyjára ütött - ezért is annyira gyönyörű -, viszont az arcmimikái az apjáé.

- Nem kell annak lennem – szólt közbe Margo, kihangsúlyozva a "kell" szót. – Egyszerűen az vagyok. Annak születtem.

- Még szerencse, hogy nem egy területen dolgozunk – csóválta a fejét Saena apja. – De szóljatok rám, milyen udvariatlan vagyok! Kit tisztelhetek kegyed személyében? – kérdezte felém fordulva.

Egészen eddig mosolyogva figyeltem, ahogy egymással piszkálódnak, mintha egy tévéműsor nézője lettem volna. De ahogy Saena apja felém fordult, hirtelen visszarepültem a valóságba, amitől zavarba jöttem.

- Oh, én… – kezdtem, de megakadtam. Egyszerűen nem tudtam kimondani a szavakat, hogy a barátnője vagyok. Abban a pillanatban annyira hihetetlennek tűnt, hogy teljesen elbizonytalanodtam.

Tényleg az vagyok?

Saenára pillantottam, aki végig engem nézett, majd közelebb lépett hozzám, és átkarolta a derekamat.

- Ő a barátnőm, Dani.

A tekintetében, ahogy az apjára nézett, büszkeséget véltem felfedezni.

Valóban büszke lenne? – tűnődtem. – De vajon mire?

- A barátnőd? – lepődött meg az apukája.

- Anya nem mesélte? – kérdezte Saena, majd mindketten Margora pillantottak, aki felemelt kezekkel védekezett.

- Ne engem hibáztassatok! Annyit dolgozom, hogy azt sem tudom hol áll a fejem.

- Én is sokat dolgozom – kontrázott Saena apja. – De pont ezt felejted el közölni? Mi lesz a legközelebb, amiből kihagysz? A messiás eljövetele?

Saena anyukája az égre emelte tekintetét a túlzó kérdés hallatán, férje pedig látva a felesége reakcióját, egy kissé lenyugodott.

- Tudtommal soha nem volt még barátnője – magyarázta. - Abban pedig biztos vagyok, hogy csak akkor láttam lánnyal, amikor esténként azt hitte, hogy nem látom, és becsempészte őket a szobájába. Vagy reggel, amikor a hölgyek távoztak.

- Dane! – szólt rá, Margo és hangsúlyozva a figyelmeztetését, megütötte férje karját. – Ne mondj ilyeneket Dani előtt! Zavarba hozod őt is és Saenát is.

- Jó, de hát nem tagadhatjuk meg a múltat – válaszolta Saena édesapja, de úgy tűnt, ő is zavarba jött felesége szidásától.

- Semmi gond, tudom, hogy Saena népszerű volt a lányok körében – erőltettem magamra egy mosolyt.

Igyekeztem megnyugtatni Saena szüleit. Szerettem volna, ha higgadtnak látszom, valójában azonban alig tudtam koncentrálni az agyamat elöntő képek miatt.

Dane megkönnyebbülve nézett rám, Margo hálásan mosolygott, Saena pedig büszkén kihúzta magát mellettem.

Felvont szemöldökkel néztem rá, mert a megnyugtatás csak a szüleinek szólt. Lehet, hogy ez a múltban történt, de most emiatt mindenhol Saena a kertben szaladgáló, alkalmi barátnőit láttam, ami nagyon is az ő hibája. Ha konzervatívabb életet élt volna, most senkinek sem kellett volna feszengenie.

Saena lebiggyesztette a száját, és bocsánatkérőn nézett rám. A szülei elmosolyodtak, majd az anyja intett, hogy menjünk beljebb, a többi vendég is had köszöntse az ünnepeltet.

A legtöbb emberhez oda se kellett mennünk, amint meglátták Saenát, lelkesen jöttek oda hozzánk – helyesebben Saenához -, hogy boldog születésnapot kívánjanak.

Saena mindenkivel udvariasan elbeszélgetett, én viszont többnyire csak álltam mellette, és próbáltam szépen mosolyogni annak ellenére, hogy kényelmetlenül éreztem magam az idegengyűrűben. Saena persze bemutatott mindenkinek, mint a barátnőjét, de sokukat még egy pillanat erejéig sem foglalkoztattam, és voltak, akik direkt úgy tettek, mintha ott sem lettem volna.

Mikor már a harmadik nőnemű is kicsit sem szolidan ragadott meg minden alkalmat, hogy megérintse Saena valamely testrészét, mélyet sóhajtottam. Saena és a lány egyszerre fordultak felém, én pedig a legszebb mosolyommal néztem vissza a lányra.

- Na, mindegy – pillantott Saenára. – Később még beszélünk.

Persze, ahogy kikerülte Saenát, még végig kellett simítani a felsőtestén…

- Kedves lány – szűrtem a fogaim között, mosolyt álcázva.

Saena megszorította a kezem, de nem volt lehetősége bármit is mondani, mert ezúttal egy gyönyörű, fekete hajú lány lépett hozzánk. Magamban a szemeimet forgattam, de igyekeztem kifelé semmi negatívat sem mutatni.

A beszélgetésüket és a lány stílusát hallgatva megfagyott az ereimben a vér, ahogy a felismerés végighasított rajtam. Diszkréten újra a lányra néztem, de második pillantásra se lett rondább, sőt, jobban végig nézve rajta, olyan idomokkal rendelkezett, amihez nekem tíz év rendszeres edzés és plasztikai sebészet kellene.

Milliódolláros mosollyal megszorította Saena karját, még egyszer boldog születésnapot kívánt neki, majd megajándékozva engem is egy mosollyal, ott hagyott minket.

- Lefeküdtél vele – mondtam kínosan magam elé nézve.

- Honnan tudod? – nézett rám meglepetten Saena.

Nem válaszoltam rá, csak ott hagyva őt, az italok felé vettem az irányt. Saena utánam jött, és a karomnál fogva visszahúzott, majd fürkészve nézett rám.

- Haragszol?

Hogy haragszom-e? Abban a pillanatban semmit nem éreztem a sokktól, csak azt, hogy kell egy pohár pezsgő. Az is csak azért, mert nem volt tömény.

- Dani, az már rég volt.

Saena hangja csupa aggodalom volt, mivel nem tudtam elmagyarázni neki, hogy nem azzal van a baj, hogy előttem lefeküdt lányokkal. Inkább azzal, hogy csak most esett le, hogy milyen lányokkal.

Végignéztem rajta, és csak még nagyobb hülyének éreztem magam. Saena feltűnően szép férfi volt, olyan, aki akármilyen seggfej lehet, a lányok akkor is sorban állnának előtte.

Mit gondoltam eddig, milyen lányokkal volt együtt? Átlagos kinézetűekkel? Olyanokkal, mint én?

Ugyan, az ilyen pasik a legjobb nőket kapják.

- Mit csinálsz te mellettem? – bukott ki belőlem a kérdés.

Nem szerettem volna jelenetet rendezni a szülinapján, de egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Az agyamat elöntötte a kétségbeesés, és nem tudtam tisztán gondolkozni.

Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt Saena. Látszott rajta, hogy magyarázatot próbál adni, de a kétes gondolatok miatt egy szavára sem figyeltem.

Ahogy feltettem a kérdést, megakadt a beszédben és megütközve nézett rám.

- Mit csinálok én itt? – kérdeztem újra.

- Hogy érted? – kérdezett vissza, teljesen összezavarodva.

- Az a lány – mutattam a helyre, ahol az előbb álltunk. Úgy éreztem, mintha nem is a valóságban lennék. – Hogy lehetsz velem, ha előtte vele voltál?

- Előtted? Az már rég volt – ismételte, és a hangja könyörgőnek tűnt. Úgy tűnt, még mindig nem tud követni, úgyhogy próbáltam egy kicsit magamhoz térni a döbbenetből, és pontosítani, hogy mire gondolok.

- Én nem tudok egy olyan lánnyal versenyezni, mint ő.

- Miért kellene versenyezned vele?

- Mert ő tökéletes? – akadtam ki. - Te ehhez vagy szokva? Modellekhez? Mert ha újjászületnék, se érhetnék a nyomába.

- Te emiatt aggódsz? – nevetett fel megkönnyebbülten.

- Ez nem vicces – néztem rá döbbenten.

- De igen. Ha tudnád, mik jutottak az eszembe, hogy mi lehet a bajod…

- Soha többé nem fekszem le veled – jelentettem ki nagyra tágult szemekkel.

Saena arcára fagyott a nevetés.

- Tessék?

- Komolyan. Hogy vegyem le a ruháimat, ha mostantól annak a lánynak a testét látom magam előtt? Egyáltalán, eddig hogy volt hozzá bátorságom? – gondolkoztam el.

- Na, jó – fogta meg a kezem. – Gyere velem.

- Hova?

- Ezt a témát nem itt szeretném megbeszélni, ahol akárki hallhat minket.

Bevezetett a házba, egészen fel az emeletre, majd a helyiségbe beérve becsukta az ajtót.

Saena szobája hatalmas volt. Egy pillanatra minden korábbi gondolatomat elfelejtettem, ahogy mosolyogva jártam körbe a helyiséget. A szoba pontosan ugyanúgy nézett ki, mintha még mindig ott lakna.

Szóval másoknál ez így működik? A szülők megőrzik a szobádat, akkor is, ha már felnőttél, és kiköltöztél onnan?

A berendezés ízléses volt, mintha lakberendező tervezte volna. Valószínűleg így is volt, mégis látszott rajta a tinédzser Saena.

Odaléptem egy szekrényhez, amin szép számban sorakoztak videójátékok, de akadtak könyvek is. Mégis, ami igazán megragadta a figyelmem, az a rengeteg díj volt. A legtöbb tánccal kapcsolatos, de akadt ott más is, például kajakozás. Úgy tűnt, Saena nem csak táncolni tud, gyakorlatilag bármilyen sportban tökéletes.

A tökéletes emberek vajon úgy születnek, mint mi, vagy van ehhez valami cheat kód?

A díjakról a fotókra tévedt a tekintetem. Volt olyan kép, ahol Saena még egészen kicsi volt, és olyan is, ahol alig tűnt a mostanitól fiatalabbnak, viszont egyik képen sem volt egyedül. Azokon a fotókon, ahol kisebb volt, két fiúval és egy lánnyal fotózkodott, az idősebb koriaknál viszont többnyire két másik fiúval szerepelt a képeken.

Saena mögém állva átkarolt, és amíg én a képeket néztem, ő a vállamon pihentette a fejét, egy-egy megjegyzést fűzve a fotókhoz. Ahogy gondoltam, a gyerek Saena az unokatesóival, az idősebb pedig a barátaival volt.

Miután az utolsó képet is végignéztem, eszembe jutott, hogy most éppen egy mély lelkiválságban vagyok, így kibújtam Saena öleléséből.

- Elmondod, pontosan milyen gondolatok állnak közém, és a te ruha nélküli tested közé?

Ledőlt az ágyára, és próbált komolyan rám nézni, de láttam, hogy csak erőfeszítés árán sikerült neki.

- Nem veszel komolyan – sóhajtottam csalódotton. – Én tényleg úgy érzem, hogy nem vagyok jó hozzád.

Leültem mellé az ágyra.

- Miért ne lennél? – kérdezte csendesen, és ezúttal már nyoma se volt a komolytalanságnak.

- Mert te olyan vagy, mint akit megírtak és most, hogy láttam, milyen lányokkal feküdtél le, tényleg nem értem, hogy mit akarsz tőlem. Én nem úgy nézek ki, mint az a lány.

- Számít ez?

- Igen.

Az értetlenségétől csak még inkább kétségbe estem. Úgy tűnt, képtelen vagyok megértetni vele, mit érzek. Ez vajon azért van, mert neki sosem kellett önértékelési problémákkal megküzdenie?

- De miért?

Hitetlenül néztem rá.

- Miért éred be velem?

Felült az ágyban, és annyira komolyan nézett rám, hogy az előbbi lazasága mintha sose lett volna ott.

- Először is, én nem beérem veled – hátra hőköltem a hangjában megbúvó dühtől. - Nekem te kellesz. Csak te. Nem tudom, hogy te hogyan látod magad, vagy hogyan rangsorolod magad más lányokhoz képest, de ezzel le kell állnod, mert az biztos, hogy magadnak nem teszel jót ezzel, de az is, hogy a kapcsolatunknak sem. Sok lánnyal voltam együtt és igen, a legtöbben hasonlóan néztek ki, mint ő. És rendben, te nem úgy nézel ki, ahogy ők. De miért kellene úgy kinézned? Azt hiszed, hogy nekem csak akkor tetszel, ha akkora melled van, mint neki?

Pislogás nélkül hallgattam őt végig. Valahol jól esett az a határozottság, amivel beszélt, mégis voltak olyan részek a mondandójában, amit magamra vettem.

- De ha a legtöbb lány, akivel együtt voltál, úgy néz ki, akkor neked azok a lányok tetszenek, és nem az olyanok, mint én – feleltem csendesen.

Megrázta a fejét és úgy tűnt, kezdi elveszíteni a türelmét.

- Ez nem így működik. Azok a lányok számomra csak a szexet jelentették. Nem akartam tőlük attól többet. Biztos több is van bennük, biztos nagyon rendesek, vagy mit tudom én, ez engem sosem érdekelt. De többet mondok, a legtöbbjüket én sem érdekeltem ettől jobban. Kölcsönösen használtuk ki egymás testét, és ettől nem volt többre szükségünk. Veled nem ez a helyzet. Te már az elejétől többet jelentettél, mint az összes lány egybe véve.

Lehajtottam a fejem. Képtelen voltam hallgatni, amit mond, mégsem tudtam közbe szólni.

Miért fájtak a szavai? Miért nem tudott megnyugtatni?

- Már mondtam, hogy az első, amit észrevettem veled kapcsolatban, az a mosolyod volt – folytatta egy árnyalattal kedvesebb hangon. - Szerinted érdekelt azoknak a lányoknak a mosolyuk? Fel sem tűnt. Azt sem tudom, hogy mosolyogtak-e egyáltalán. Hidd el, nekem is furcsa volt, de te voltál az egyetlen lány, akinek nem a testét néztem, hanem a mosolyát. Aztán szép lassan láttam meg rajtad és benned mindent. És képzeld, minden tetszett úgy, ahogy van. A tested is. Nem érdekel, hogy milyen méretű a melled vagy mennyire formás a feneked, mert az egyetlen, ami érdekel, hogy te legyél. Ha száz kilósan, akkor száz kilósan.

- Hé! – néztem rá csúnyán – Azért oké, hogy nem úgy nézek ki, mint ő, de nem vagyok száz kiló.

Elnevette magát.

- Sikerült megfognod a lényeget.

Elkomorodtam. Saena arcáról is lehervadt a mosoly, tekintetében pedig aggodalom ült.

- Ez mind nagyon szép, de akkor sem fogom megérteni.

Gyűlöltem, hogy ilyen választ kellett adnom. Szerettem volna normális barátnő lenni, aki nem aggódik azon, hogy vajon elég-e. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a lányoknak nem voltak ilyen gondolataik.

Nehéz lehet velem. Senki sem akarja bizonygatni, hogy a másik elég jó. Ez fárasztó és frusztráló. De nem tudtam leállítani magam. Nem tudtam rámosolyogni, és azt mondani, hogy rendben vagyok. Nem voltam. Lehet, hogy nehéz velem, de nekem még nehezebb. Mert ezek az érzések bennem élnek.

Egy pillanatig hallgatott, kereste a szavakat, hogyan tudná mégis elmagyarázni, amit érez.

Ezek szerint nem csak én küzdöttem az érzéseim magyarázatával.

- Dani, szerintem te gyönyörűbb vagy, mint ők – a szememet forgattam, mire szomorúan elmosolyodott. – Nagyon sajnálom, hogy te nem így látod magad. Nem tudom, hogy érhetném el, hogy úgy lásd magad, ahogy én, de ha sikerülne, akkor többé nem kérdőjeleznéd meg azt, amit irántad érzek. Nem vagytok egy kategóriában, de tudod mit? Ha meg tudnék változtatni a testeden bármit, akkor sem tenném. Minden egyes részedet úgy szeretem, ahogy van, és nem kell úgy kinézned ahhoz, hogy tökéletes legyél. Nem az az egyetlen testalkat, ami egy férfinek tetszhet. És én az összes éjszakát feladnám, amit azokkal a lányokkal töltöttem, hogy mindet veled töltsem el.

Csendben ültem mellette és a kezemet nézve gondolkoztam. Éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, a testem pedig megfagyott. Nem számítottam ilyen vallomásra.

- Még mindig nem érted, ugye? – sóhajtott egy aprót.

Úgy éreztem magam, mintha egy iszonyú nehéz, megoldhatatlan matekpélda felett ülnék, pedig a matek az, ami soha nem esett nehezemre. Mert én megértem, amit mond, és sírni tudnék a szavaitól, annyira jól estek. De amikor eljutok erre a pontra, eszembe jut a saját testem, magam mellé állítva a fekete hajú lányét, és ugyanott vagyok.

Nem értem, hogy kinek kellene ez, ha az is az övé lehet. Mintha a királyi étek után csak a maradék jutna.

Mivel nem voltam hajlandó felnézni rá, Saena letérdelt elém, megfogta a kezem, és a szemembe nézett.

- Mondd ki, hogy mi bánt – súgta.

Borzalmasan éreztem magam. Ott voltunk Saena szülinapján, boldognak kellett volna lennie, ehelyett engem próbált meggyőzni arról, hogy elég vagyok neki. Bűntudatom volt, amiért nem tudtam befogadni a szavait.

- Csak… Az én fejemben, ha együtt látom magamat veled, az nem… - megráztam a fejemet. -Hogy nézünk ki egymás mellett? – néztem a szemébe. – Azzal a lánnyal… Hidegzuhany volt, ahogy rátok néztem. Nem az zavar, hogy lefeküdtél vele, nem vagyok gyerek. De ő sokkal inkább passzol hozzád, mint én.

- Ez megint csak a te fejedben van. Engem gondolsz ennyivel többnek, vagy magadat ennyire kevésnek? – választ sem várva folytatta. - Egyik sem tetszik. Én egyáltalán nem vagyok annyira jó, mint ahogy te gondolod, habár nagyon jól esik, hogy annak gondolsz. Mindennél többet jelent számomra, hogy te milyennek látsz engem. Az viszont nem tetszik, ahogy magadra gondolsz. Neked nagyon sok értéked van és én mindent szeretek benned. Hasonlítgathatod magad a többi lányhoz, de ha így teszel, akkor az is jusson az eszedbe, hogy te vagy az egyetlen lány, akinek valaha sikerült elérnie, hogy beleszeressek.

Elakadt a lélegzetem. Felkaptam a fejem, és Saenára néztem. Vajon jól értettem? Tényleg azt mondta, amire gondolok, hogy mondta?

Mert ha igen, akkor az már nem az a szint volt, ahol arról vitatkozhatok vele, milyen női test tetszik neki jobban.

- Tessék? – kérdeztem vissza halkan.

- Szeretlek – nézett mélyen a szemembe.

A szám elé kaptam a kezem. Életemben egyetlen egyszer hallottam ezt a szót nekem címezve, így ez számomra mindent jelentett. Sokkal többet, mint a legtöbb embernek.

Furcsa volt. Kellemes, de közben ijesztő is.

Hányingerem lett az idegességtől.

- Én… - kerestem a szavakat, de valahogy semmit sem tudtam kimondani.

Nem tudtam eldönteni, hogy a következő pillanatban sírni vagy nevetni fogok, mert nem tudtam, hogy a boldogság vagy a fájdalom erősebb-e. A szívemben hosszú évek csatája dúlt. Saena a szótlanságomat válasznak vette, és halványan elmosolyodott.

- Semmi baj, nem gond, ha te még nem így érzel. Én hamarabb kezdtem érzéseket táplálni irántad, akkor, amikor neked még valaki más volt a szívedben.

- Nem – kihúztam a kezem az övéből, és hátrébb húzódva néztem le rá.

A kezemre pillantott, majd rám, és láttam a visszautasítás fájdalmát tükröződni az arcán. Felé nyúltam és végigsimítottam az arcán, ő pedig megkönnyebbülten, behunyt szemmel a kezemnek dőlt. A másik kezemmel az arcába lógó hajfürtöket fésültem hátra. Annyira szép volt, mintha valaki rajzolta volna.

- Szeretlek – súgtam.

Én magam is megdöbbentem, amikor ez az apró kis szó elhagyta a számat.

Kinyitotta a szemét, és rám nézett. Úgy nézett rám, mintha nem hallotta volna jól, ezért megismételtem, ezúttal egy kicsit hangosabban. Lefejtette a kezem az arcáról és felállva fölém magasodott.

- Mit mondtál? Nem hallottam jól.

Újra megismételtem a szót, mire elmosolyodott és megcsókolt.

- Még egyszer – kérte, és amikor újra elmondtam, újból megcsókolt, még hosszabban és szenvedélyesebben.

- Nem kellene visszamennünk? – toltam el magamtól nevetve.

- Nem azért vagyok szülinapos, hogy azt csináljak, amit akarok? – vonta fel a szemöldökét.

- Azt hiszem, hogy ez nem így működik – ráztam meg a fejem nevetve. Saena sóhajtva felállt, és felém nyújtotta a kezét. – Odaadhatom az ajándékot, mielőtt lemegyünk? – kérdeztem.

- Nem kaptam már meg?

Kérdőn néztem rá, de csak elmosolyodott, én pedig elővettem a kis csomagot a táskámból. Izgatottan nyújtottam át neki, mert nem tudtam, hogy mit fog szólni hozzá. Kinyitotta a dobozt, és összeráncolt szemöldökkel vizslatta az üveget. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni, mert a parfüm üvegén semmilyen márka nem szerepelt, kizárólag Saena neve és egy szívecske. Visszafojtott izgalommal vártam a reakcióját. Levette a kupakot és megszagolta a parfümöt, majd meglepetten nézett rám.

- Nagyon jó illata van, de mi ez?

- Tudom, hogy rengeteg parfümöd van, de észrevettem, hogy mindig nagyon gondosan használod őket, ebből arra következtettem, hogy szereted őket – helyeslően bólintott, ezért folytattam. – Igazából Yarinnak köszönhetem az ötletet. Tudod, ő a művész lakótársam. Elhívott egy parfümkészítő workshopra és rögtön arra gondoltam, hogy parfümöt készíteni neked, jó ajándékötlet lenne.

- Ezt te készítetted? – döbbent meg, és újra az üveghez emelte az orrát. – Ez eszméletlen.

- Tetszik? – kérdeztem visszafojtott lélegzettel.

- Nagyon. Úgy tűnik, akadt még egy dolog, amiben nagyon jó vagy. Van most rajtam parfüm, de megyek, lemosom, hogy magamra fújhassam ezt.

- Nem muszáj most kipróbálnod – szabadkoztam.

- De, szeretném – mondta határozottan. - Kíváncsi vagyok, hogy milyen illata lesz a bőrömön.

- Igen, azt mondták, hogy mivel mindenkinek más a bőre, ezért mindenkin más lesz a parfüm illata.

Saena eltűnt a hálószobájából nyíló fürdőbe, majd egy pillanat múlva vissza jött.

- Milyen? – hajolt közelebb, majd átölelt.

Beleszagoltam a nyakába és mosolyogva néztem fel rá.

- Mintha neked tervezték volna.

Saena elnevette magát és megcsókolt, majd a szemembe nézett.

- Nagyon köszönöm. Boldoggá teszel.

- Te teszel engem boldoggá – feleltem halkan. És akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire igaz.

- Korábban megijedtem egy pillanatra, hogy vissza akarsz utasítani – ismerte be, hátrébb húzódva.

- Tudom, sajnálom - bólintottam. - Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogyan reagáljak arra, amit mondtál.

- Azt próbáltad eldönteni, hogy szeretsz-e?

Megráztam a fejem.

- Én egyáltalán nem gondolkoztam ezen. Ahogy kimondtad, tudtam, hogy én is így érzek.

- Akkor min gondolkoztál? Ennyire meglepett, hogy azt mondtam, szeretlek?

- Igen. Nekem még nem igazán mondta ezt senki. Egyszer, amikor Chrisszel beszélgettünk, elárultam neki, hogy még sosem hallottam ezt a szót nekem címezve, és akkor ő kimondta. De Chris sem az a fajta, aki folyamatosan szóvá teszi az érzéseit, és hát érzem, hogy szeret, így nincs is szükség arra, hogy folyton emlékeztessen rá. Úgyhogy az volt az egyetlen alkalom.

Saena szomorú-hitetlenkedő arccal nézett rám.

- Az hogy lehet?

- Hát, a szüleim sosem mondták – hajtottam le a fejem. Még mindig nehezemre esett a múltamról beszélni. Annyira mélyre temettem magamban, nehéz előkotorni a romok alól, amik befedik. - Nem tudom, talán kisbaba koromban mondták, de mivel arra nem tudok visszaemlékezni, ötletem sincs. Ahogy ismerem őket, nehéz lenne elképzelni. Testvéreim, barátaim nem voltak, akik mondhatták volna, és soha egy fiúval sem sikerült eljutnom eddig.

- Nagyon sajnálom, hogy így kellett felnőnöd.

Mélyen a szemembe nézett és láttam, hogy mennyire elszomorítja.

Ezért sem szeretek ilyen dolgokról beszélni. Az embereket mindig rosszabbul érintik a velem történtek, mint engem. Nem állítom, hogy nekem egyszerű volt, de én ebbe nőttem fel, így nekem ez számított normálisnak.

- Semmi baj nincs – szorítottam meg a kezét, mire elnevette magát.

- Vicces, hogy még te nyugtatsz engem. Ígérem, hogy bepótlom az elmúlt éveket, és annyiszor mondom, hogy szeretlek, amíg unalmassá nem válik számodra.

A nyakába fúrtam az arcom, hogy ne lássa, mennyire megérintettek a szavai. Olyan szorosan öleltem át, amennyire csak bírtam, ő pedig a hátamat simogatta.

- De egy valami régóta érdekel – szólalt meg.

- Hm? – kérdeztem lazítva az ölelésen.

- Azt mondják, hogy az első szerelem a legfontosabb az ember életében. Te már tudod, hogy az első szerelmem nekem te vagy, de mi a helyzet veled? Neked ki volt?

Ezen a kérdésen el kellett gondolkoznom. Habár az előbb vallottam be, hogy egy fiúval sem sikerült odáig jutnom, ez nem zárja ki a lehetőségét, hogy voltam már szerelmes.

- Nem tudom, mi számít első szerelemnek. Amikor középiskolás voltam, volt egy fiú, akit nagyon sokáig nagyon szerettem. Végül rávettem magam, és elárultam neki az érzéseimet. Nem tudom honnan vettem a bátorságot hozzá, de ahelyett, hogy ő finoman visszautasított volna, megalázott a többiek előtt. Egész tanévben azzal piszkáltak, hogy szerelmes voltam belé.

- Miért tett ilyet? – ráncolta a szemöldökét.

- Nem tudom. Nem voltam túl népszerű a csóró cuccaimmal – nevettem el magam keserűen. – De hogy ezen kívül mi állt még a háttérben. Hogy így próbált menőnek tűnni, hogy az amúgy is szánalmas lányt még szánalmasabbá teszi, vagy egyszerűen csak gonosz volt… Fogalmam sincs. Viszont, azt hiszem, hogy nem szeretném őt első szerelmemnek nevezni.

- Az ilyen nem érdemli meg, hogy a te első szerelmed legyen. Azt se, hogy a szerelmed legyen. Akkor, ki a következő?

- Ha az idoljaimat nem számítjuk… - néztem a szemébe. – Lennél te az első szerelmem, Saena?

Nem tudtam nevetés nélkül végig mondani, de Saenának se ment, és együtt nevettünk.

- Oké, ez a fejemben jobban hangzott – védekeztem.

- Kevésbé nyálasnak? – találgatott, mire bólintottam. – De bármennyire is szeretnéd, nem hagyhatom válasz nélkül a feltett kérdésed – megköszörülte a torkát, én pedig éreztem, hogy lángokba borul az arcom. – Megtisztelő lenne, ha én lehetnék az első szerelmed, Dani. Most, hogy úgy érzem magam, mint akinek megkérték a kezét, megcsókolhatlak, megpecsételve a szerelmünket?

Kitört belőlem a nevetést, és játékosan mellkason ütöttem.

- Hagyd abba – kértem, és mivel továbbra is rajtam nevetett, újra meg akartam ütni, de elkapta a kezem a levegőben, és magához húzva erőteljesen megcsókolt.

Az erotikusba átívelő romantikus jelenetünknek az ajtókopogás vetett véget.

- Itt vagytok, Saena? – kiabált be Saena anyja.

- Igen – kiáltotta Saena és ellépett mellőlem, Margo pedig benyitott a szobába.

- Nem zavarok?

- Nem, anya, sosem zavarod a felnőtt fiad, aki a barátnőjével zárkózott be a szobájába – válaszolta szemtelenül, mire Margo megindult felé.

- Ide figyelj, fiatalúr! Lehet, hogy felnőtt vagy és lehet, hogy sok mindent látott már ez a szoba, de én mégiscsak az anyád vagyok! Te pedig a szülői házadban vagy egy születésnapi partin, ahol nem mellesleg te vagy az ünnepelt! – szidta meg a fiát, majd hangsúlyozva a szülő-gyermek felállást, meglegyintve a kezét a tőle egy fejjel magasabb Saena tarkójára csapott.

- Aú – kapta oda a kezét Saena, és elkezdte a tarkóját simogatni. – Nagyon egymásra hangolódtatok Danival. Miért ver ma mindenki?

- Dani is megütött? – nézett rám Margo, mire behúzott nyakkal, megszeppenve néztem rá, várva, hogy mit fog szólni. – Helyes, biztos megérdemelted. Gyere, drágám, kimenekítelek ebből az oroszlánbarlangból – azzal karon ragadott, és a lépcső felé kezdett vezetni.

- Várj, anya – szólt utánunk Saena, és mivel Margo nem tervezte bevárni, utánunk szaladt. – Tudtad, hogy Dani szeret engem?

- Igazán? – Margo szkeptikusan mérte végig Saenát.

- Igen – bólintott Saena boldogan. – Azt mondta, hogy szeret engem.

- És veled mi van? Ugye te is viszonoztad, és nem azért kellett megütnie, mert lógva hagytad?

- Dehogyis! Én mondtam először, hogy szeretem. Jaj, anya, hát nem ismersz?

- Dehogynem, ezért feltételezem a legrosszabbat – válaszolta Margo.

Elnevettem magam, Saena pedig csak a fejét csóválva dörmögött maga elé arról, hogy milyen jó, ha az embernek van anyja.