Ami elveszett - Cosmos 7. fejezet

Mint utólag megtudtam, a fiúk estére bulit terveztek. Áthívták az egész csapatot, beleértve Lucát is, ez pedig egyet jelentett: ideje volt elővenni a titkos ruhadarabokat.

A konyhában álltam a pultnál, és szendvicset ettem, amikor Jisu tűnt fel a konyhában, kezében egy üveg tequilával.

- Daniiii, igyál velem – visította.

Mivel a szám éppen tele volt kajával, feltartott hüvelykujjal jeleztem, hogy mehet. Rég volt már, hogy utoljára igazán elengedtem magam, így ezen az estén úgy terveztem, hogy iszok, amennyi csak jól esik.

Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztam, és az idegeim is kivoltak.

Legfőképp Taemin miatt, akinek a jelenlétét a nappaliból is éreztem: erős ok az ivásra.

Jisu kitöltötte az italokat, majd felvágta a limeot, és előkészítette a sót is.

Miután lenyeltem a szendvicsem utolsó falatját, koccintottunk, és lehúztuk a felest.

Marta a torkom, a lime viszont jólesően csillapította azt. Letettük a poharat, majd Jisu megfogta mindkét kezem, és vidáman ugrálni kezdett.

A lelkesedése rám is átragadt, a pillanatot tetézve pedig, a fiúk épp akkor hangosították fel a zenét.

- Igyunk még egyet! – kiáltotta Jisu, egy kicsit talán túlságosan is hangosan.

A kezemet a fülemhez kapva nevettem, majd legurítottam az újabb adag tequilát.

Ismét belém karolt, és a nappaliba vezetett, egyenesen a fotelben ülő Taeminhez. Megfogta az ő kezét is, Taemin pedig engedelmesen felállt, és folytatta a táncot Jisuval.

Elengedtem Jisut, és mosolyogva figyeltem őket, ahogy önfeledten szórakoznak.

Ahogy őket néztem, elfogott a féltékenység, amit semmivel sem tudtam megmagyarázni. Egyszerűen csak rám tört a szomorúság, attól ahogy Taemin a legjobb barátnőjét nézte.

Amióta ismerem őt, csupán egyetlen egyszer nézett hasonlóan lágy tekintettel rám. A csókunkat leszámítva, minden egyes alkalommal tapintani lehetett a feszültséget kettőnk között.

Eszembe jutott a remény, amit akkor este éreztem. Sosem tapasztaltam még ahhoz foghatót. Azt hittem, hogy attól kezdve minden felfelé ível majd. A fiú, aki tetszik nekem, viszonozza az érzéseimet.

De végül minden romba dőlt egy hülye mondat miatt.

- Jól vagy? – kiáltotta Jisu felém hajolva.

- Persze – erőltettem mosolyt az arcomra.

Szkeptikusan összehúzta szemeit, mint aki egy szavamat sem hiszi, de a következő pillanatban valaki elkiáltotta magát a bejárati ajtó felől.

A szomorúság abban a pillanatban elpárolgott, ahogy megláttam Lyant, aki a kezeit a szája elé tartva tölcsért formázott, és újra felkiáltott. Luca mögötte állt, és arcán hatalmas vigyorral ütötte össze két tenyerét.

A szemeim felcsillantak, és azonnal hozzájuk szaladtam, hogy köszönjek nekik.

- Megvannak a cuccok? – kérdezte Lyan magához húzva engem, és Lucát, hogy a többiek ne halljanak bennünket.

- Még szép - feleltem, Luca pedig feltartott egy szatyrot. - Menjünk a szobámba – javasoltam, majd a többiek kérdő tekintetének kíséretében elindultunk a kis helyiségbe.

Elővettem a szekrényből a ruhát, amit erős turkálószaga miatt korábban már kimostam.

Először én kaptam meg Lucától az általa összeválogatott darabokat. Az alsórész különösen tetszett: félig rövidnadrág, félig szoknya volt, egy csattal az egyik combján. Emellé jött egy szakadt harisnya, egy szegecselt fekete póló, láncok, karkötők és egy nyakpánt – természetesen mind fekete.

Széles vigyorral néztem a szettet, úgy tűnt, ma este rocker leszek. Értettem, hogy miért döntött ennél a stílusnál. A húszas éveim végére a megjelenésem igazán visszafogott lett. Emellett pedig, az első benyomás rólam általánosságban az volt, hogy csendes vagyok és kedves, így ezzel erősen kontrasztban állt a rocker öltözék.

Azt viszont kevesen tudták rólam, hogy tinédzserként volt egy időszak, amikor kacérkodtam a rocker stílussal. Sosem vittem túlzásba, leginkább azért, mert nem volt bátorságom hozzá – attól féltem, hogy túlságosan magamra vonnám a figyelmet.

Átadtam Lyannek a ruháját, aki hangos nevetésben tört ki, amikor meglátta azt. Luca kivette a kezéből, és rögtön magára is kapta, bár egy kicsit nagy volt rá, mivel egy fejjel alacsonyabb volt Lyannél.

A ruha nem volt más, mint egy levendula színű talár, ami egészen hasonlított Gildroy Lockhartéhoz.
Utolsóként Lyan adta Luca kezébe a harmadik jelmezt, ami a szó szoros értelmében egy tündérruha volt. Elképzelésem sincs, honnan szerzett egy felnőtt férfira való tüllszoknyát, bár tény, hogy Luca igazi modellhez méltóan vékony testalkatú.

A szoknya mellé rózsaszín garbót és tündérszárnyakat is kapott.

Luca mosolyogva magára kapta a szoknyát, ami egészen jól festett fekete, szűk szabású farmerján. A garbó kifejezetten jól passzolt hirtelenszőke hajához, amit ő maga is megjegyzett: azt mondta, hogy a hétköznapokban is viselni fogja. Még a szárnyakat fel sem vette, máris úgy festett, mint egy kertitündér.
Miután Lyan is magára öltötte a talárt, megkértem őket, hogy menjenek ki a szobámból, amíg én is átöltözöm. Lyan ragaszkodott hozzá, hogy együtt menjünk ki, nagyobb hatást gyakorolva a kintiekre.

Ekkor kopogtattak az ajtón – Soren akarta tudni, mi folyik idebent, de a fiúk nem engedték be. Ez persze felkeltette Jisu figyelmét is, így már ketten is ostrom alá vették az ajtómat, miközben Lyan és Luca minden erejüket bevetve szorították vissza a támadást.

Kihasználva a helyzetet, gyorsan átöltöztem, majd látva, hogy Lyan könnyedén hárítja a támadásokat, úgy döntöttem, hogy a sminkemet is a ruhámhoz igazítom.

Még soha életemben nem sminkeltem ilyen sebességgel. A szemem a fekete szemhéjpúdertől úgy nézett ki, mint egy panda, ajkaimra pedig bordó rúzst tettem.

A tükörbe nézve egy pillanatra elfogott a nosztalgia.

- Nagyon szép vagy, de már nem bírom sokáig tartani – lihegte Lyan.

- Bocsi, bocsi, készen vagyok – pattantam fel a székről.

- Jól mutatunk egymás mellett – mondta Luca végig nézve mindannyiunkon.

Lyannel ellentétben Lucán semmi nyoma nem volt a harci terheltségnek – talán azért, mert minden munkát Lyanre bízott, ő maga pedig lazán nekidőlt az ajtónak, ami időnként fel-felpattan.

- Lyan, csinálj egy fotót – kérte Luca Lyan felé nyújtva a telefonját.

Lyan erre felháborodott fejet vágott – nem elég, hogy ő az egyetlen valódi katonánk, de még a fotózást is rábízzuk. Luca azonban nem figyelt rá, az ajtó felé fordulva elordította magát.

- Kész vagyunk feladni a csatát egy percen belül – szavai hallatán hirtelen csend állt be a nappaliban. - Addig is, egy kis türelmet kérünk.

Luca mellém állt, Lyan pedig lőtt néhány fotót különböző szögekből, végül ő is mellénk állt néhány szelfire.

- TÁMADÁS – ordította Soren kintről, a következő pillanatban pedig, ellenállás hiányában, teljes erővel kivágódott az ajtó.

Mivel az aprócska helyiségben nem volt túl sok hely, én épp ott álltam.

- Ssibal! – kiáltottam fel a fájdalomtól, ahogy a kilincs a könyökömnek ütközött.

A tekintetem azonnal találkozott Taeminnel, aki a kiáltásra a szobámhoz szaladt.

Tágra nyílt szemei láttán azonnal elpirultam. Elfelejtettem, hogy értheti azt, amit mondok – és nem ő volt az egyetlen.

Jisu a szája elé tette a kezét, úgy kuncogott.

- Még sosem hallottam Danit káromkodni.

- Izé… - vakarta meg Soren a tarkóját. – Bocs, nem tudtam, hogy ott állsz.

- Időt kértem – fedte meg őt Luca.

Jisuéhoz hasonló nevetést hallattam, ahogy a szigorú arcú tündér-Lucára néztem.

- Jól vagy? – kérdezte Yarin aggódó tekintettel, átnyomakodva a többiek mellett.

- Persze – feleltem. – Már nem is fáj – hazudtam, a könyökömet dörzsölgetve.

- Látod, Stella hercegnő, semmi baja – intette le lazán Soren Lucát. Valójában azonban látni lehetett az arcán a megkönnyebbülést.

- Mik ezek a jelmezek? – kérdezett rá Taemin a leglényegesebb pontra, ami eddig elkerülte a többiek figyelmét.

- Nem az a kérdés, hogy mi ez – felelte Jisu, majd lebiggyesztette az ajkát. – Hanem, hogy engem mért hagytatok ki.

- Jó, így már nem üt akkorát, mert ez a majom elcseszte a belépőnket – csóválta a fejét Lyan.

- Legközelebb szólj előre – vont vállat Soren.

- A meglepiről? – kérdezett Luca.

- Mi ezen a meglepetés?

- Hát, én meglepődtem – ismerte be Chris zavartan nevetve.

- Ja, miért van köztünk egy Harry Potter? – mutatott Bluen Lyanre.

- Nem is HP, ő Lockhart! – javította ki Jisu, a Harry Potter sorozat egyik legnagyobb rajongója. – De kajak, mért vagy varázsló?

- Nem tudom – nevette el magát Lyan, majd rám mutatott. - Dani, miért vagyok varázsló?

Lesütöttem a szemem. Fogalmam sincs. Mert nem volt jobb jelmez? De azért ezt mégsem mondhattam…

- Dani vette? – kiáltott fel Jisu. – Ajj, most még szomorúbb vagyok, én mért nem kapok soha semmit?

- Magadban keresd a hibát – válaszolta Chris, mire mindannyian felnevettünk.

- És Dani énekelni is fog? – tette fel a kérdést Bluen. – Vagy inkább hörögni?

- Biztos, hogy nem! – tiltakoztam.

- Miért nem? – kérdezett vissza Soren. – Amúgy is állandóan énekelsz, az is olyan, mint a metál hörgés.

- Nem bántottál mára már eleget? – kérdeztem felé fordulva, de a többiek olyan hangosan nevettek, hogy nem voltam benne biztos, értette-e, amit mondtam.

- Na, jó – csapta össze a két tenyerét Jisu. – Most, hogy nagy nehezen mindenki megszületett, mi lenne, ha tolnánk egy köszöntő tequilát?

Habár kérdésnek hangzott, valójában egyáltalán nem várt válaszra. Mire feleszméltünk, addigra már vissza is tért a konyhából, egy jól megpakolt tálcával.

Követtük őt a nappaliba, és mindenki elhelyezkedett a már jól megszokott helyén.

- Az a tequila nem lesz hosszú életű – szűrte Chris a fogai között a levegőt.

- Ja, elég sokan vagyunk – magyarázta Jisu.

- Alkoholista - köhögött Soren ugyanabban a pillanatban.

- Na, mindenkinél van pia? – fordult körbe Jisu figyelmen kívül hagyva Soren megjegyzését. - Jó. Akkor egs! – azzal le is húzta a sajátját.

- Egy pillanatra elhittem, hogy valóban koccintani akarsz – mondta Yarin, a magasba tartva a poharát.

Gyorsan felemeltem a sajátomat, és az övéhez érintettem. Széles mosollyal nézett le rám, amitől teljesen zavarba jöttem. Pedig már azt hittem, hogy megszoktam a jelenlétét…

- Egyébként történt valami, ami miatt elfogyasztod az éves alkoholkészletünket? – kérdezte Yarin Jisutól. Mindannyian Jisut figyelve vártuk a választ.

- Nem – rázta a fejét elgondolkozva. – Csak ünneplek.

- Mit? – kérdezte Bluen.

- Nem tudom, mit ünnepeljek? – nevetett fel Jisu, és újra kezébe vette az üveget.

Mondjuk, nem értettem miért bajlódik az ital pohárba öntésével, egyszerűbb lett volna egyenesen onnan innia.

- Mondjuk azt – töprengett Bluen –, hogy ma sikerült elérnem azt a fekvenyomás-célomat, amit csak egy hónap múlva terveztem volna megdönteni.

- Wow, ez aztán valami – nézett rá Jisu tettetett csodálattal.

Bluen nem foglalkozott a gúnyolódással, egy büszke félmosollyal körbepillantott, majd megfeszítette óriási bicepszét.

- Én büszke vagyok rád, nagyfiú – ölelte át Lyan Bluent, aki erre meghatódva visszaölelte Lyant.

Lyan, amikor Bluen egy másodpercnél tovább ért hozzá, undorodó arckifejezéssel tolta el magától Bluent, aki nem akarta elereszteni őt.

- És te mit ünnepelnél ma, Taemin? – kérdezte Jisu, az említett felé fordulva.

- Nekem nincs mit ünnepelnem – felelte egyszerűen, majd lehúzott még egy kör tequilát.

Jisu gyorsan kikapta a kezéből az üveget, és magához szorította, Taemin pedig kinevette őt.

- Akkor minek iszol? – kérdezte Bluen.

- Hogy ne én legyek az, aki Jisu haját fogja, miközben hány. Inkább kiütöm magam én is.

- Egy igazi lovag – horkantott fel Soren. – Inkább rám figyeljetek! Ma kitoltam 120%-ra a játékomat, amit csak a hét elején kezdtem el.

- Na, ez igen! – kiáltott fel Jisu teli torokból. – Emberek, ez az említésre méltó – Még meg is tapsolta Sorent, aki válaszolva a gúnyos reakcióra, egyszerűen csak meghajolt.

- Azért ez nem akkora szám – oltotta le Lyan. – Egy hét kellett volna? Nekem két nap alatt is menne.

- Akkor lássuk is! – próbálta meg Soren túlkiabálni a társaságot, ami Lyan beszólását hallva hangos nevetésben tört ki. – Jó, de közben a suliban is én vagyok a legjobb, meg a sorozatokat se hanyagolhatom el… - mentegetőzött Soren, látva, hogy a tömeg nme csillapodik.

- Hát persze – vigasztalta őt Chris, tettetett együttérzéssel, a fiú vállára téve a kezét.

- Nekem jóváhagyták a festményemet a borítón – szólalt meg Yarin szerényen.

- Komolyan? – kaptam a szám elé a kezem. Úgy tűnt, én voltam az egyetlen, akit érdekelt Yarin festménye, a többiek ugyanis semmi érdeklődést nem mutattak. - De jó, erre tényleg érdemes koccintani.

Yarin hálásan nézett rám, Jisu pedig ravasz mosollyal összeöklözött velem, és kitöltött egy újabb kört.

- Elfogyott a lime – mondta Luca felkapva az utolsó darabot.

- Van még a konyhában – mondta Jisu.

- Hozok – álltam fel a földről.

- Segítsek? – szólt Luca azonnal.

- Maradj csak, megoldom egyedül – mosolyogtam rá.

Luca bizonytalan tekintettél nézett rám, de végül visszaült a helyére.

Ahogy a konyha felé sétáltam, egy kicsit megszédültem.

Lassítanom kell egy kicsit az ivással, különben az én hajamat kell tartania valakinek – gondoltam, majd kuncogni kezdtem. Nem mintha olyan vicces lett volna az elképzelt kép, ahogy a vécé felé hajolok…

Elővettem a lime-ot, és meggörgettem egy kicsit a vágódeszkán, hogy legyen leve. Ahogy kés után kezdtem kutatni, észrevettem az asztalon hagyott csomag chipseket, aminek nagyon megörültem. Kiöntöttem őket egy tálba, és vettem belőle néhány szemet. Hiába ettem szendvicset nem sokkal korábban, olyan jól esett a chips, mintha egy hete éheztem volna.

Elkezdtem felvágni a limeot, de az kicsúszott a kés alól, így a gyümölcs helyett az ujjamat vágtam el. Hangosan felszisszentem. Hogy lehetek ennyire béna? Aznap este már a másidik sebesülésem volt, csak ezt magamnak köszönhettem.

Szerencsére nem volt túl mély a seb, de a víz alá tartottam, hogy ne legyen minden csupa vér.

- Jisu kéri, hogy vigyünk még egy üveg tequilát, mert az, ami a nappaliban van, kezd elfogyni.

Hátra fordultam, Yarin pedig kivett a szekrényből egy üveget, majd felém fordult.

- Mit csináltál? – kérdezte ijedt tekintettel, amikor észrevette, hogy vérzik az ujjam.

Letette az üveget és odajött hozzám, hogy a kezébe véve megvizsgálja a sérülésem.

- Megvágtam – válaszoltam.

- Szóljak Lucának? – kérdezte aggódva.

- Dehogyis, csak egy kis vágás – tiltakoztam nevetve.

- De azért hozok egy ragtapaszt.

Meg sem várva a válaszom otthagyott és egy doboz ragtapasszal, valamint fertőtlenítővel tért vissza.

Miután kitisztította a sebet, be is kötözte azt, majd bezavart a nappaliba. A félbehagyott lime-okra néztem, mire intett, hogy majd ő intézi.

Visszatértem a nappaliba, mire Jisu összevont szemöldökkel nézett fel rám.

- Hol a lime?

- Yarin azt mondta, hogy majd inkább ő megcsinálja – feleltem.

- Hogy Yarin milyen rendes… - motyogta Taemin gúnyosan.

- Miért mondta ezt? – érdeklődött Bluen tovább.

Nem válaszoltam, csak szomorúan felemeltem a bekötözött ujjam.

- Úristen, de szerencsétlen vagy – nevetett ki Soren.

- A nevetés helyett inkább segíthettél volna neki – szúrta le Chris.

- Minek? – kérdezte Taemin. – Yarin mindent megold.

Chris kifejezéstelen arccal nézett Taeminre, aki tartotta a szemkontaktust. Végül Chris kapta el a tekintetét hamarabb.

Bárcsak tudnám, hogy mi folyik a két fiú között… Chris továbbra is tagadja, hogy lenne bármi feszültség kettejük között, pedig nyilvánvaló, hogy van…

- De amúgy igaza van Sorennek – fordult felém Chris. – Kivételesen – tette hozzá Soren felé pillantva, mielőtt elbízta volna magát. - Állandóan megvágod magad. Nem is értem, miért engedtük, hogy kést fogj a kezedbe, miután ittál.

- Nem értem miért történik mindig ez velem – sóhajtottam.

- Mert béna vagy – felelt Taemin az amúgy költői kérdésemre.

Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a szurkálódását, de kezdett nagyon fárasztani. Ezen kívül pedig az alkohol is szépen dolgozott bennem, ami növelte a vágyat, hogy visszavágjak neki valami sértővel.

Már épp nyitottam volna a számat, amikor láttam, hogy apró mosoly jelent meg a szája szélén.

Hetek óta nem láttam azt a kis rejtett mosolyt. Attól, hogy most újra megjelent, repdesni kezdett az a buta kis szívem.

Hogy leplezzem a hirtelen jött zavaromat, megfogtam egy párnát a kanapéról és hozzá vágtam. Elkapta a levegőben, és magához szorítva, nevetve nézett rám, amitől nekem is mosolyognom kellett.

- Te vagy a béna – feleltem végül.

- Nekem viszont tényleg van okom az ünneplésre.

Lyan hangját hallva teljesen kibillentem. Hirtelen, ahogy Taemin hatlmas szemeibe néztem, elfeledkeztem róla, hogy más is van körülöttünk.

- Az a gyönyörű, szőke istennő ma beadta a derekát és igent mondott egy randira – dőlt hátra magabiztosan a kanapén.

- És az miért is nagy dolog? – kérdezte Chris ásítva.

- Mert ő volt az egyetlen csaj, aki nem akart Lyannel járni az egyetemen – Soren unott válaszát hallva, Lyan végre megkapta a várt elismerését.

- És? – érdeklődött tovább Chris. – Csak meghúzod vagy végre felnőttként kezdesz viselkedni?

- Drága barátom – hajolt előre Lyan mélyen Chris szemébe nézve. – Miért ragadnék le gy nőnél, ha az enyém lehet mindegyik?

- Ilyen népszerű vagy? – kérdeztem döbbenten Lyantől.

- Ezt komolyan kérdezed? – akadt meg. - Nézz rám: jóképű vagyok, magas, izmos, és ahogy a lányok mondják: kibaszottul cuki. A mosolyom gyönyörű, még gödröcském is van. Ha ez nem lenne elég, okos vagyok és vicces is. Ja, és hetero srácként divatot tanulok. Szeretnéd, ha folytatnám?

- Inkább ne, attól félek sosem érnél a végére – hőköltem hátra a szerénységétől, amit a többiek nevetéssel díjaztak.

- És te, kedves, mit ünnepelsz?

- Nem a függetlenségét, az biztos – válaszolta epésen Taemin. – Randira hívta egy barom.

- Micsodaaa? – kapta fel a fejét Jisu azonnal a téma hallatán. – Ki?

- Saena – felelte Taemin ismét helyettem.

- És elmész vele? – kérdezte Yarin, aki akkor tért vissza a konyhából.

Letette a tányérokat az asztalra, közben pedig egy pillanatra se nézett rám.

- Elmegy vele – mondta Taemin.

Nem is értem, miért voltam még mindig jelen. Hagyhattam volna, hogy Taemin beszéljen helyettem egész hátralevő életemben…

Yarin arca kifejezéstelen maradt, amikor leült a kanapéra.

- Még nem beszéltünk meg semmi konkrétat – néztem mérgesen Taeminre.

Hirtelen kellemetlen érzés fogott el, ahogy Saenáról kezdtünk beszélgetni. Ami meglepett, hogy nem csak Taemin éreztem magam furcsán. A nappaliban egyik pillanatról a másikra teljesen hűvös lett a hangulat.

Taemin gúnyos félmosollyal nézett vissza rám.

- Én azt ünneplem, hogy a rengeteg munka meghozza a gyümölcsét – tereltem el a szót. – Nem tűnt hálás projektnek, de úgy tűnik a főnökeim elégedettek.

- Ügyes vagy – kócolta össze Chris a hajam.

- Igen, Dani, elmondhatatlanul büszke vagyok rád – Taemin felemelte az üveget és teletöltötte az előtte álló poharat. – Engedd meg, hogy igyak egyet a sikereidre.

A magasba emelte a poharat, és végig a szemembe nézve kiitta a pohár tartalmát.

Szerettem volna oldani a hangulatot, de semmi sem jutott az eszembe. Az agyam, és a testem egyaránt lefagyott.

- Nézzétek, mit kaptam ma – törte meg a csendet Luca.

Elmondhatatlanul hálás voltam neki.

A táskájához ment, és elővett belőle egy papírt. Egy gyerekrajz volt egy kislányról, és Lucaról, felette pedig egy üzenet, amiben a kislány köszönetet mond neki.

- Ez nagyon édes – kaptam a mellkasom elé a kezem teljesen meghatódva.

- Igen, ma engedték haza a kórházból.

- Akkor ez tényleg egy eredményes nap. Már csak te maradtál, Chris, mondj valami jót te is – fordultam felé.

- Valami jót? Az titok – nevetett.

Mosolyogva vártam, hogy elmondja, mit talált annyira viccesnek. Úgy tűnt azonban, hogy tényleg nem fogja elárulni, ez pedig nemtetszést váltott ki mindenkiből.

- Nyugalom, majd elárulom, ha itt lesz az ideje – csitított minket. – Még nem biztos, hogy jó sül ki az egészből, szóval nem mondok semmit.

- Akkor ne is mondtál volna inkább semmit – mondta Jisu mérgesen. – Felizgattál a semmiért.

- Legalább elmondhatod, hogy életedben először felizgatott egy férfi.

Soren annyira mondta ki, mintha előre félt volna, hogy milyen reakciót kap majd a társaságtól. Mégsem bírta magában tartani.

- Eeeeeeejjj – kiáltott fel Lyan hangosan röhögve.

Chris a szája elé tette a kezét, úgy igyekezett magában tartani a nevetést, miközben Taemin megfogta Soren lábát, és egy mozdulattal a kanapé és az asztal közé rántotta őt. Bluen arcon vágta egy párnával, míg Yarinék csak fejcsóválva mosolyogtak.

Én hasonlóan Chrishez, a szám elé kaptam a kezem, azzal a különbséggel, hogy én nevettem, inkább csak megdöbbentem.

- A gondolat izgat fel, hogy olyan fájdalmaid lesznek, hogy sírva rohansz majd anyucihoz – vágott vissza Jisu.

- A tiédhez?

- Meg akarsz halni?! – kiáltott rá Jisu.

Soren beszorult a kanapé és az asztal közötti kis lyukba, Bluen pedig rátette mindkét lábát, így esélye sem volt kiszabadulni. Hamarosan tényleg releváns lesz Jisu kérdése…

- Jól van, akkor itt az idő valami játékhoz – dobta fel Jisu.

- Én nem akarom a hülye játékaidat játszani – vágta rá Soren, amivel valamennyien egyet is értettek.

- Jó, akkor majd sörpongozok egyedül – vont vállat Jisu.

- Az jöhet! – kiáltotta Soren, vele együtt pedig a többiek is fellelkesültek.

- Hah, most már nem játszhatsz.

- Hülye, egyedül hogy játszol?

- Akkor ellenfelek leszünk.

- Magától értetődik – egyezett bele Soren, közben pedig megütögette Bluen lábát. – Engedj felkelni, Dagikám.

Meglepődtem, hogy Bluen szó nélkül hagyta Sorennek, hogy a beszólása után felálljon. Amikor Soren kikerülte a kanapét, Bluen felpattant, és akkorát rúgott a hátsójába, hogy Soren arcán fájdalmas grimasz jelent meg.

- Háj vagy izom? – kérdezte Bluen.

- Háj – felelte Soren megtört hanggal. Bluen ismét meglendítette a lábát felé, mire gyorsan kijavította magát. – Izom, izmot akartam mondani! Ne bánts, te tulok.

- Szóval, ki játszik? – fordult körbe Jisu.

- Nem! – emelte fel mutatóujját Soren. – Válasszunk egymásnak csapattagot.

- Ez nem… - kezdett Jisu tiltakozni, végül aztán meggondolta magát. - Legyen.

- Akkor te mondjuk… - Soren gondolkozva fordult körbe. – Yarinnal leszel.

- Ne már – nyávogta Jisu.

Yarin válaszul hozzávágott egy pingpong labdát, amit az előbb szedett elő az egyik beépített szekrényből.

- Látod, milyen jól célzok? Felesleges a hisztid.

- Ez csak azért van, mert nagy a feje – mondta Taemin, mire Jisu válaszul bemutatott neki.

- Veled akartam lenni – nézett szomorúan Taeminre. – Hát jó – adta meg magát, miután Tamin megrándította a vállát, jelezve, hogy hidegen hagyja a játék. – Akkor Soren csapattársa Luca lesz.

- Jó választás – bólintott Soren. - Ez így olyan lesz, mintha csak mi játszanánk. Egy kis nehezítéssel.

Luca csak nevetett, őt egyáltalán nem zavarta, hogy épp most nevezték bénának.

Mindannyian a konyhába mentünk, majd miután felállították a játékot az étkezőasztalra, el is kezdődött a mérkőzés.

Azt hittem, unalmas lesz csak kívülről nézni a játékukat, de be kellett látnom, hogy jól szórakoztam. Yarin és Luca tényleg nem voltak túl ügyesek, ők leginkább csak nevettek a saját bénázásaikon. Velük ellentétben Soren és Jisu vérre menő küzdelmet folytattak.

Mire a végére értek, a játékosok igencsak illuminált állapotba kerültek. Ez legfőképp Jisura volt igaz, aki már a sörpong előtt is rengeteg tequilát megivott.

A játékot egyébként ő és Yarin nyerték, Sorennek viszont voltak ezzel kapcsolatban kivetnivalói. Állítása szerint csalás történt, így kisebb vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza.

Amíg ők vitatkoztak, én elkezdtem rendet tenni az asztalon. Amikor a poharakért nyúltam, Taemin megfogta a csuklómat. Értetlenül néztem rá.

- Játszunk.

- Nem akarok – vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Miért nem? – kérdezte.

- Mert nem tudok célozni, így biztos veszítenék. És a sört sem szeretem.

- Lehet, hogy én is bénán célzok – vonta fel a szemöldökét kihívóan. - A sört pedig helyettesíthetjük mással.

A kezemre néztem, amit Taemin még mindig nem eresztett el. Valószínűleg az összes agysejtem elittam aznap estére, mert végül beleegyeztem a játékba.

- Válasszunk mi is csapattagot egymásnak? – ötleteltem.

- Nem. Csak veled akarok játszani.

Zavarba hozott a határozottsága, de bólintottam.

Újra felállítottuk a pályát, ezúttal pedig mi álltunk be egymással szembe.

- Hajrá Dani – szurkolt Jisu.

Hálásan pillantottam rá, miközben tudtam, a szurkolás ide kevés lesz.

Az első próbálkozásom, ahogy azt előre sejtettem, teljes kudarc volt. Taeminnek ezzel szemben egyből sikerült beletalálnia a poharamba, így a játék első percében már innom is kellett. Másodjára és harmadjára sem találtam be, Taemin viszont csak a harmadikat tévesztette el. Mikor a negyediket is kihagytam, Taemin elnevette magát.

- Te tényleg reményveszetten béna vagy.

- Ne bízd el magad, lehet, hogy csak taktikázom – emeltem fel a mutatóujjam. – Ajjaj – nevettem el magam, amikor hallottam, hogy a szavak kezdtek összefolyni.

- Taktika? Olyan borzalmasan játszol, hogy szinte sajnállak.

Istenem, mennyire aranyos, amikor cukkol. Úgy, de úgy, de úgy szerettem, amikor piszkálódott. Persze nem azt, amikor szándékosan meg akart bántani…

Oké, ez így nem mehet tovább. Állj le, Dani! – figyelmeztettem magam.

- Tudod, kit sajnálj, baromarc – vágtam vissza.

A szemem sarkából láttam, hogy a többiek meglepetten összenéztek, Taeminnek viszont csak egyre szélesebb lett a mosolya.

Az, hogy kezdtem igazán elengedni magam, jelentette, hogy tényleg eleget ittam már. Viszont a világért sem hátráltam volna meg, főleg nem Taeminnel szemben.

- Baromarc? – vonta fel gyönyörű ívű szemöldökét. – Akkor nem kegyelmezek.

Majd bedobta a negyediket is. Felemeltem a poharat, kivettem belőle a labdát és nagyot sóhajtva lehúztam a pohár tartalmát. Hogy fogok még hetet meginni ebből?

Ez után azonban csoda történt: megvolt az első találatom. A levegőbe bokszolva felkiáltottam, majd boldogan ugrándozva néztem végig, ahogy Taemin a magasba emeli a poharát és kiissza annak tartalmát.

A következő kört Taemin kihagyta.

- Háhá, lúzer – kiáltottam.

Taemin a fejét csóválta, de közben egy pillanatra se hagyott alább a jókedve.

- Még mindig én vezetek – emlékeztetett.

Csakhogy a következőt is bedobtam.

- Látod, taktika.

Megkocogtattam a halántékomat a mutatóujjammal, ő pedig ismét ivott.

Körbe néztem, hogy lássam, mit szólnak a többiek, de meglepődve tapasztaltam, hogy már senki sem volt a konyhában rajtunk kívül. Vajon mikor mentek el?

A következőt ő is bedobta, így előttem már csak hat pohár maradt.

Amikor letettem a kiürült poharamat, láttam, ahogy a világ leggonoszabb mosolyával néz rám. Így ahelyett, hogy a pingponglabdával valamelyik poharába céloztam volna, bosszúból inkább Taeminnek dobtam. Mivel nem számított rá, sikerült homlokon találnom, amire aztán hangosan felnevettem.

- Oké, de ezzel elhasználtál egy dobást – nézett rám, a pingponglabdát a kezében dobálva.

- Micsoda? Nem! – háborodtam fel. – Ez csak azért volt, mert olyan idegesítő vagy.

- Te is idegesítő vagy, mégsem dobálok hozzád pingponglabdát minden alkalommal, amikor felbosszantasz.

- Mondtam én, hogy ne tedd?!

Válaszul visszadobta nekem a labdát, amit próbáltam elkapni, de végül mellé nyúltam, a labda pedig az arcomnak csapódott.

- Mondtam már, hogy reménytelen vagy?

A szemébe nézve elővettem a legijesztőbb nézésemet.

Mivel folyamatosan nevetett, úgy éreztem, nem sikerült ráijesztenem, ezért megkerültem az asztalt és elindultam felé. Ő a másik irányba kezdett hátrálni, majd kifutott a konyhából, egyenesen a nappaliba.

A többiek, akik a nappaliban voltak, anélkül, hogy tudták volna, miről van szó, szurkolni kezdtek. Bluen megállította Taemint, de mire odaértem volna, kiszabadult Bluen szorításából.

A konyhába visszaérve megállt a helyén, én pedig elé álltam. Azt hittem, hogy újra nekiindul majd, de egy tapodtat sem mozdult.

Olyan erővel szegezte rám a tekintetét, hogy éreztem, ahogy a forróság végigfut a testemen. Felemeltem a kezem, hogy folytassam a köztünk dúló harcot, ő azonban megragadta és magához húzva lefogta mind a két kezem.

Felemelte az asztalról az egyik poharat, és a számhoz tartotta. Nevetve ráztam a fejem, és erősen összeszorítottam az ajkaimat, hogy ne tudja a számba juttatni a pohár tartalmát. Ahogy hátra húzódtam a pohártól, egészen a karjaiba simultam.

Felidézni se tudnám, mikor éreztem magam utoljára ennyire boldognak. Ha képes lettem volna rá, megállítottam volna az időt.

Taemin végül elengedett, amikor Chris bejött a konyhába. Az arcát látva úgy éreztem, mintha valami rosszat tettünk volna, ettől pedig bűntudatom lett egy kicsit. Kivett a hűtőből egy dobozos üdítőt, és anélkül, hogy bármit mondott volna, visszament a nappaliba.

Újra kettesben maradtam Taeminnel, de a korábbi játékos hangulat teljesen elszállt. Ott lógott kettőnk között valami bűnös érzés, amit egyikőnk sem szeretett volna észrevenni.

- Befejezzük a játékot? – kérdeztem Taemintől.

- Úgy érzed, van esélyed?

A komoly tekintet, ami Chris közbelépése óta az arcán ült, a kérdését követően meglágyult. Elöntött a megkönnyebbülés.

- Nem – feleltem őszintén.

- Akkor te nyertél – adta fel.

- Komolyan? – kérdeztem meglepetten.

- Komolyan.

- De ez így szánalmas.

- A játékod is az volt – nevetett. – De úgy érzem, hogy ha többet innál, végül ájultan esnél össze.

- Akkor semmiképp nem nyerhetek én – forgattam a szemem. – Ha rosszul leszek, automatikusan te nyersz, még akkor is, ha én állok nyerésre.

- Látod? Ennyire önfeláldozó vagyok. Semmi esélyed nem lenne nyerni, én mégis feladtam, hogy a tiéd legyen a győzelem.

- Igen, ti koreaiak akkor is udvariasok vagytok, ha megnyerhetnétek a világ legnagyobb seggfeje címet – gúnyolódtam.

Azt hittem, hogy a sértésemre fog reagálni, helyette azonban más ragadta meg a figyelmét.

- Miből gondolod, hogy koreai vagyok? – vonta össze a szemöldökét.

- Úristen – kaptam a szám elé a kezem teátrálisan. – Ez titok volt? A szüleid még nem avattak be?

- Nem úgy értem – csóválta a fejét nevetve. – Honnan tudod, hogy koreai vagyok, és nem mondjuk japán vagy kínai? A többiek mondták?

Megráztam a fejem.

- Elég árulkodó. A neved... a vonásaid... tudod, a koreaiak arccsontja egy kicsit szélesebb. És egészen biztos vagyok benne, hogy hallottalak már koreaiul beszélni – gondolkoztam, majd eszembe jutott Taemin reakciója, amikor néhány órával azelőtt koreaiul káromkodtam.

- Aha, értem – bólintott elmerülve a gondolataiba.

- És egyébként itt születtél? – érdeklődtem. - Vagy valamikor ideköltöztél?

Kihúzta az egyik széket az étkezőasztaltól, és leült rá. Követtem a példáját.

- Hat éves voltam, amikor ideköltöztünk - felelte. - Apa mérnökként dolgozott, és áthelyezték ide. Pár évvel később meghalt, de anya nem akart visszamenni. Nagyon szerette Európát.

- Sajnálom – mondtam őszintén.

Nem tudtam, hogy kellene viselkednem. Tényleg nagyon sajnáltam, hogy el kellett veszítenie az apját, főleg mivel a belőle áradó szomorúság szinte kézzelfogható volt.

Úgy éreztem, hogy a "sajnálom" nem elég kifejező, mégsem tudtam, mi mást mondhatnék még. Szerettem volna, ha tudja, mennyire együtt érzek vele, annak ellenére, hogy az én kapcsolatom a szüleimmel borzalmas volt.

- Már régen volt – vonta meg a vállat. - Szerettem őt nagyon, de néha kicsit olyan, mintha csak az álmaimban létezett volna. Nem tudom, hogy van-e ennek értelme. De már alig emlékszem rá.

Az asztalra meredve gondolkoztam a szavain. Habár igyekezett lazának tűnni, éreztem rajta, hogy jobban megviseli, mint amennyire mutatni akarja. És mégis megosztotta velem az érzéseit. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mély dolgokról fogunk beszélgetni.

- De a húgomnak sokkal rosszabb. Ő szinte egyáltalán nem ismerte.

Felnéztem rá. Ajkai mosolyra húzódtak, ezúttal azonban nem volt sem gúnyos, sem vidám.

Elfogott egy különös érzés. Mintha szerette volna megosztani velem életének egy részét, mégsem tudta, hogyan tegye ezt.

Persze, az is lehet, hogy csak én képzeltem bele… Mert ezt szerettem volna.

- Hány évesek voltatok?

- Én tizennégy. Ő kettő.

- Biztosan nehéz lehet a húgodnak. Kétévesen jóformán nincs is emléke az embernek – bólintottam egyetértve a korábbi kijelentésével.

- Igen.

Abból, ahogy félrenézett, éreztem, hogy csalódott a válaszomban. De még nem fejeztem be azt, amit mondani szerettem volna.

- Viszont abban is biztos vagyok, hogy tinédzserként is baromi nehéz ezeket a dolgokat átélni – szó nélkül rám emelte fürkésző tekintetét. – Eleve tele vagy érzelmekkel, majd egyik napról a másikra te leszel a férfi a háznál. Tizennégy évesen elég idős vagy már ahhoz, hogy ne csak a saját gyászoddal, hanem az anyukádéval, és a húgodéval is küzdened kelljen.

Tudtam, hogy megleptem a válaszommal. Talán most először mondta ki valaki azokat az érzéseket, amik évek óta benne munkálkodtak.

Hálát adtam, hogy miután eljöttem a szüleimtől, annyi pszichológiai könyvet olvastam.

- Igen. De semmi sem volt olyan rossz, mint anyu szenvedését nézni – ismerte be. – Nagyon szerették egymást. Próbált erősnek tűnni…

- De téged nem tudott megtéveszteni – fejeztem be a mondatot Taemin helyett. Helyeslőn bólintott.

Görcsbe rándult a gyomrom. Egyszerre volt nagyon rossz érzés hallgatni azt, amin végig kellett mennie, és mégis, mindegy egyes szóval mélyültek az érzéseim felé.

Ami nagyon nagy hiba volt.

Nem csak arról volt szó, hogy sajnáltam őt. Az, ahogy a szüleiről beszélt, ahogy valószínűleg helyt állt már tizenévesen is, tiszteletet ébresztett bennem iránta.

- Közel álltok egymáshoz?

- Mindig is anyu kis fiacskája voltam – vigyorodott el, ahogy eszébe jutott.

Valami más felülírhatta az emléket, mert végül egyik pillanatról a másikra elkomorodott.

- Amióta csak mi vagyunk, még közelebb. Megteszek mindent, amit tudok. A húgom még csak tizenöt éves. Szeretnék neki mindent megadni.

Tudtam, hogy van még valami, amiről nem tud, vagy nem akar beszélni. Az a valami, ami egy csapásra elkedvtelenítette őt. De nem firtattam. Ehelyett hagytam, hogy a lelkemig hatoljon az, amit mondott.

El kellett fordulnom tőle, hogy ne lássa, a könnyeket a szememben.

Nem csak az együttérzés, és a sajnálat hívta elő őket, de szörnyen irigy is lettem. Nem a traumákra, amiket át kellett élnie. Hanem arra, hogy a történtek után is képesek voltak együtt maradni, szeretni és támogatni egymást. Szerettem volna, ha nekem is van egy bátyám, aki így gondoskodik rólam.

- És veled mi a helyzet? – terelte el a témát magáról. - Ti is közel álltok egymáshoz a családoddal?

Megráztam a fejem, de nem szerettem volna belemenni a részletekbe. Egyébként sem szeretek a gyerekkoromról beszélni. Azok után viszont, hogy hallottam, ő milyen szeretetben – és persze gyászban – nőtt fel, nem kívántam megemlíteni, hogy nekem miken kellett keresztül mennem. Az én életem is tele volt traumákkal, de szeretet helyett csak gyűlöletet adtunk egymásnak.

Szerencsére nem erőltette a választ, és újabb témát dobott fel.

- Szóval, honnan vagy ennyire képben a koreaiakkal? Talán kpop rajongó vagy? Vagy van egy koreai exed?

- Nincs koreai exem – mosolyodtam el. – És szeretem a kpopot, igen.

Közben Yarin bejött a konyhába. Nem szólt semmit, csak elkezdett kipakolni a hűtőből, majd hozzá látott, hogy szendvicset készítsen magának. Amikor elkészült vele, leült hozzánk az ebédlőasztalhoz és enni kezdett.

- Jó étvágyat – jegyeztem meg.

Mindig örültem Yarin társaságának, ezúttal viszont annyira jó volt Taeminnel kettesben lenni, hogy féltem, Yarin jelenlétével véget ér majd a hangulat.

- Köszönöm. Muszáj ennem valamit, mert nem bírom tartani Jisuval a lépést.

- Még mindig iszik? – csodálkoztam.

- Az a nő egészben lenyelt egy északi férfit, ebben biztos vagyok.

- És milyen előadókat szeretsz? – tért vissza a témához Taemin, mintha Yarin ott se lett volna.

Kellett egy pillanat, hogy rájöjjek, hol is tartottunk a beszélgetésben.

- Igazából jobban szeretem a rap-hiphop vonalat. A kedvenc bandám az iKON, de BOBBY, aki jelenleg az egyetlen rappere az együttesnek, a legnagyobb kedvencem. De igazából… - nem tudom, hogy miért jöttem zavarba, de erőt kellett vennem magamon, hogy végig mondjam a mondatot. Olyan volt, mintha vallomást készültem volna tenni. – Nem a zene miatt vagyok ismeretes Koreával kapcsolatban. Egy koreai cégnél dolgozom, már egy éve.

Taemin láthatóan meglepődött, de Yarin is felkapta a fejét. Ezek szerint Chrisen kívül ezt eddig még senkinek sem említettem?

- Így már értem, honnan jött a "ssibal".

- Bocsánat – feleltem elpirulva.

- Tetszett – vigyorodott el. - Hogy kerültél a céghez?

- Érettségi után elvégeztem egy logisztikai képzést. Akkoriban kezdtem el koreaiul is tanulni. Amikor végeztem, még elég rosszul beszéltem a nyelvet, de szerencsére így is felvettek. Azóta pedig sokat fejlődtem – húztam ki magam büszkén.

- 한국어도 하시네요? 정말 대단해요. (Hangugeo-do hasineyo? Jeongmal daedanhaeyo.)

Napi szinten beszélgetek koreaiakkal az anyanyelvükön, most mégis annyira izgultam, mint az első alkalommal. Pedig Taemin csak annyit mondott, hogy nem semmi, hogy a koreait is beszélem…

- 아니에요, 아직 많이 부족해요 (Anieyo, ajik mani bujokhaeyo) – szabadkoztam.

- Örülök, hogy a családomon kívül mással is beszélgethetek koreaiul – mosolygott kedvesen.

- Úgy tudom, hogy a barátnőd is elkezdett koreaiul tanulni – szólt közbe Yarin.

Ez az egyetlen mondat elég volt, hogy egy pillanat alatt megfagyjon körülöttünk a levegő.

Akkora idióta vagyok. Hogy felejthettem el, hogy barátnője van? Annyira jól éreztem magam az este folyamán a társaságában. Nem csak jól szórakoztunk, de egyre közelebb is kerültünk egymáshoz: azt kívántam, hogy álljon meg az idő, amikor a karjaiban tartott, majd egy csomó mindent megosztottunk egymással az életünkről. Olyan dolgokat, amikről nem feltétlenül beszélnénk másokkal…

De nem én voltam az egyetlen, aki elfeledkezett magáról. Láthatólag Taemin is akkor tért vissza a valóságba.

- Ő hamar feladta – válaszolt Yarin korábbi kijelentésére. – Nehéz volt neki, nem tudta megtanulni.

A korábbi kedvesség a hangjában, amihez kezdtem hozzászokni, egy csapásra eltűnt. Újra az rideg srác lett, aki az elmúlt hetekben is volt.

Olyan hirtelen mozdulattal állt fel az asztaltól, hogy a szék hangosan csikorgott a csempén.

- Taemin – szóltam utána bizonytalan.

- Mi van? – dörrent rám.

Nem tévedtem. Jó volt megismerni a másik oldalát, de még ha nem is akartam, el kellett fogadnom, hogy véget ért.

- Semmi – ráztam meg a fejem.

Elfordult, és kiment a konyhából.

Miután Yarin befejezte az evést, együtt mentünk vissza a nappaliba.

Taemin a nyitott ablak mellett állt, Jisu társaságában. Jisu rám nézett, amikor leültem a földre, és egy biztató mosolyt küldött felém. Erőtlenül visszamosolyogtam rá.

Tavasz lévén a nappali hőmérséklet kellemesen meleg volt, de estére igencsak lehűlt az idő. Annak ellenére, hogy az ablak csak egy kicsit volt nyitva, nagyon hűvös volt a nappaliban.

- Be tudod csukni az ablakot, kérlek? – kérdeztem Taemintől.

Igyekeztem minél szelídebben szólni, hogy tudja, nme piszkálódom, valóban fáztam.

Egy pillanatig a szemembe nézett, már azt hittem, hogy figyelmen kívül fog hagyni, amikor az ablak felé mozdult, de ahelyett, hogy becsukta volna, még tágabbra nyitotta.

Szóval újra ugyanitt állunk. Valaki eszébe juttatta, hogy barátnője van, így én szívok. Úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy kedvére játsszon velem. Ha nem csukja be az ablakot, akkor ne csukja be, de akkor nekem szükségem van egy pulcsira. Bementem a szobámba és felvettem a Saenától kölcsönkapott pulóvert.

Amikor visszamentem a nappaliba, immár Saena pulcsijában, Taemin felhorkantott, majd gúnyosan csóválni kezdte a fejét. Ettől egy kicsit gyerekesnek éreztem magam, pedig ő volt az, aki az egészet kezdte.

Chris mögém állt és hátulról átkarolt. Megnyugtató érzés volt, hogy mellettem állt, főleg az ezt megelőző érzelmi hullámvasút után. Amikor bejött a konyhába, tényleg úgy éreztem, hogy haragszik rám, így a tény, hogy legalább őt nem taszítom el magamtól, jobb kedvre derített.

Ráfogtam mind a két kezére, és belesimultam az ölelésébe.

Tudom, hogy másoknak furcsa ez a közelség, de nekem ő tényleg olyan, mintha a bátyám lenne. Nekem nem jutott egy olyan családtag se, mint amilyen Taemin lehet a húga számára, így számomra Chris pótolja az egész családomat. Nem csak a testvéremet, de az apámat, az anyámat és a nagyszüleimet is.

- Erős parfümöt használ ez a srác – súgta a fülembe, célozva arra, hogy Saena pulcsijának még ő is érzi az illatát.

- Igen – feleltem elmosolyodva, amikor eszembe jutott Saena.

- Tényleg tetszik neked, ugye? – kérdezte az arcomat fürkészve.

Vettem egy mély levegőt, hogy csillapítsam a szorongást, ami kezdett rám törni. Az, aki igazán tetszik, az Taemin, ezt kár lenne tagadnom. Azután, ahogy a konyhában beszélgettünk, ez egyre biztosabb lett.

De számít ez? Nem, hiszen barátnője van, én pedig nem fogok arra várni, hogy talán szakítanak. Reménykedni meg pláne nem szerettem volna. Nem akartam az a lány lenni, aki két ember közé áll tönkre téve egy kapcsolatot. Ma este nagyon jól éreztem magam Taeminnel, de a hangulatváltozásaitól megfájdul a fejem, azon kívül pedig úgysem elégednék meg annyival, amennyit adni tud. A legjobb lesz, ha minden vonakodásom ellenére elengedem őt és csak úgy tekintek rá, mint egy ismerősre, mint a barátaim barátjára.

Másfelől pedig ott van Saena. Nem ismertem még őt, és Taemin ellenszenve mégiscsak hatással volt rám egy kicsit. Kérdéseket ébresztett bennem, szerettem volna tudni, hogy miért utálja őt ennyire.

De szimpatikus volt. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rossz ember lenne. Igen, elhittem róla, hogy nagyjátékos, de ha ez minden bűne, akkor miért ne adhatnék neki egy esélyt? Elvégre Lyan is az, mégis imádja őt az egész társaság.

Úgy éreztem, megérdemel egy esélyt. És miközben elfogadom a közeledését, talán Taemint is el tudom felejteni a segítségével.

- Azt hiszem igen – feleltem végül.

- Ennek örülök. Inkább ő, mint Taemin.

Összeráncoltam a homlokom.

Tudtam, hogy Chris mennyire nem bírja a hűtlenséget, de a viselkedése Taemin irányában – aki ráadásul a barátja volt – túlmutatott ezen. Volt még valami a háttérben, ami miatt ellenezte a kettőnk kapcsolatát.

Szinte megölt a kíváncsiság, mégsem kérdeztem semmit. Tudtam, hogy felesleges – függetlenül a jelenlegi kapcsolatuktól, nem árulná el a barátját attól jobban, ahogy korábban megtette. És azt hiszem, én sem álltam készen rá, hogy meg tudjam, mi folyik pontosan Taemin életében.