Hazamentem és kialudtam magam. Valószínűleg az elmúlt két-három év összes fáradalmát adtam bele. Minden gondolattal közelebb kerültem a megnyugváshoz. Folyamatosan gyártottam a "nem kell többé…" gondolatokat a fejemben.
Saena szüleinek a háza óriási volt. Ezelőtt ekkora házat csak filmekben láttam, és legfeljebb akkor léptem be hasonlóba, amikor kastélylátogatásra fizettem be magam.
Már megint kétségek gyötörtek.
Lassan eladhatnám az ágyamat. Újabban már csak a macskáim használják alvásra. Nekik meg elég lenne a kisebb. Talán vehetnék helyette egy hatalmas játszóházat nekik.
Este volt már, mire visszaértünk. Nem hittem volna, hogy végül jól fogom érezni magam. De Jisu és Soren éppen annyira szórakoztatóak, mint amennyire idegesítőek.
Ha Yarin tegnap este nem emlékeztetett volna rá az asztalnál, hogy barátnőm van, ő maga másnap megtette.
Kedvet kaptam a játékhoz. Nem a sörponghoz. Hanem Dani provokálásához.
Már több, mint egy hete nem beszéltem Emmával. Amióta ismertem, ilyen sosem fordult elő. Elöntött a hányinger, ha csak rá gondoltam. Szerencsére ő sem keresett engem. Az első néhány napban csak arra tudtam gondolni, hogy végre megszabadultam tőle.
Mint utólag megtudtam, a fiúk estére bulit terveztek. Áthívták az egész csapatot, beleértve Lucát is, ez pedig egyet jelentett: ideje volt elővenni a titkos ruhadarabokat.
Alig maradt meg bármi a filmből, amit Jisuval néztünk. Azért bírom a horrort, mert nem igényel túl nagy figyelmet. Akárhol jár az agyad, utána könnyen fel tudod venni a fonalat.